Zöldséget a zöldséggel - Ezek a legfinomabb húsmentes receptek

Forrás: Shutterstock -
zöldségek magazin receptek húsmentes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár egyre többen teszik le a voksukat a húsmentes életmód mellett, vannak olyanok is, akik el sem tudnák képzelni az életüket hús nélkül. Azonban nekik sem árt néha egy kis pihenőt beiktatni és tartani egy-egy olyan napot, amikor húsmentes finomságokat készítenek maguknak. Most mutatunk három hús nélküli receptet, amelyet mindenképpen érdemes kipróbálni.

Cukkinis, zöldséges fasírt

Hozzávalók:

3 darab cukkini
1 db burgonya
1 db sárgarépa
1 fej vöröshagyma
1 tojás
3 ek zsemlemorzsa
2 gerezd fokhagyma
3,5 dl olaj

bors

Cukkinis, zöldséges fasírt Forrás: Shutterstock

Elkészítés:

A zöldségeket tisztítsuk meg és reszeljük le. Keverjük össze egy tálba, adjunk hozzá sót, majd hagyjuk egy kicsit, kb. 10-15 percig állni hagyni, aztán nyomkodjuk ki. Borsozzuk, adjuk hozzá a tojást és az összenyomott fokhagymát. Adjunk hozzá annyi zsemlemorzsát, amennyit felvesz, a lényeg, hogy egy könnyen formázható masszát kapjunk. Ahogyan szeretnénk, készíthetünk belőle golyókat vagy pogácsákat, amelyeket bő olajban kisütjük.

Spenótos-Ricottás lasagne

Hozzávalók:

25 dkg spenót
40 dkg lasagne tészta
2,5 dl főzőtejszín
3 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
25 dkg ricotta
15 dkg vaj
40 dkg reszelt sajt
4 ek liszt
10 dkg vaj

bors
őrölt szerecsendió

Spenótos-Ricottás lasagne Forrás: Shutterstock

Elkészítés:

Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat és megpirítjuk rajta az apróra vágott fokhagymát, majd hozzáadjuk a spenótot. Ezt kb. 10 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a tejszínt, megsózzuk és kicsit félretesszük. Ha egy kicsit kihűlt, akkor hozzáadjuk a ricottát. Emellett egy másik edényben megolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a lisztet és addig kevergetjük, amíg fehéredésig pirítjuk.

Ezután hozzáöntjük a tejet, majd sóval, borssal, szerecsendióval izesítjük és egy habverővel addig kevergetjük, amíg be nem sűrűsödik. Fogunk egy tálat, amelynek az aljára egy vékony réteg spenótot kenünk és erre egy réteg lasagne tésztát teszünk. Erre jön egy újabb adag spenót, majd a besamel, a reszelt sajt és aztán a tészta. A rétegezést addig csináljuk, amíg tele nem lesz a tál. Arra figyeljünk, hogy a legfelső réteg sajt legyen. 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megsütjük.

Brokkolis rakott krumpli

Hozzávalók:

1 kg burgonya
4 tojás
1 fej brokkoli
1 db sárgarépa
15 dkg vaj
2 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
25 dkg sajt

bors
szerecsendió
olívaolaj
1 kis kanál szárított kakukkfű

Brokkolis rakott krumpli Forrás: Shutterstock

Elkészítés:

Alapos tisztítás és hámozás után tegyük fel a burgonyát főni. Ha ez készen van, karikázzuk fel. Főzzünk meg 2 db tojást is, ha kihűlt, pucoljuk meg és negyedeljük fel. A répákat karikázzuk fel és egy kevés olívaolajon pároljuk meg egy serpenyőben. Adjunk hozzá 1 dl vizet majd fedjük le egy fedővel. Ha már kicsit megpuhultak, adjuk hozzá a brokkolit és a vajat. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a kakukkfüvet és a fokhagymát. Keverjük össze, pároljuk kicsit, majd vegyük le a tűzről.

Vegyünk elő egy tálat, üssük bele a két tojást, öntsük hozzá a tejszínt és keverjük el. Ezt is sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a szerecsendiót és kevergetjük tovább. Egy tepsibe beletesszük a párolt répát és a brokkolit, majd a főtt tojásokat, erre pedig ráöntjük a tojásos-tejszínes öntetet. Erre rátesszük a felkockázott burgonyát, megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 perc alatt megsütjük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.