Az abortusz ellenére élve jött világra a csecsemő, akinek haláltusáját édesanyja is végignézte

Forrás: Shutterstock -
halál Születés csecsemő abortusz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy fiatal édesanyának 10 órán keresztül kellett ritka betegségben szenvedő újszülöttje haláltusáját néznie, miután a csöppség az abortusz ellenére élve jött világra -írja a Daily Mail cikke alapján a Bors.

A 27 éves édesanya és 35 éves párja tíz órán keresztül nézték gyermekük haldoklását egy sikertelen abortuszt követően. Loran Denison a terhessége 15. hetében szembesült a drámai hírrel, hogy születendő gyermeke Edward-kórban szenved. A ritka kromoszóma-rendellenességben szenvedő gyermekek nagy része még az anyaméhben életüket vesztik, de később is csekély a túlélési esélyük, 100 esetből mindössze 13 éri meg az egyéves kort.

Egy 18 hetes magzat ulrahang felvétele Forrás: Shutterstock

Az édesanya ezért döntött úgy, hogy elveteti babáját, a 18. héten végrehajtott abortusz azonban sikertelen volt: a gyógyszer, amit Loran kapott nem végzett a magzattal.

Amikor mesterségesen megindították a szülést, az orvosok és a kis szülei is döbbenten tapasztalták, hogy a csöppségnek van szívhangja.

"Azt hittem, az volt a legnehezebb, hogy meghozzuk a döntést, de ez most sokkal nehezebb. Ezt most tízszer rosszabbnak érzem. A fiam olyan erős volt, hogy azon tűnődöm, vajon túlélte volna. A szívverése olyan erős volt, hogy érezni lehetett"

-mesélte az édesanya, akinek gyermeke tíz órán keresztül haldoklott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.