Tóth Gabit most épp azért támadják, mert túl jól néz ki: ez a véleménye a dologról

Forrás: Facebook, Tóth Gabi -
Tóth Gabi tóth gabi fogyása body shaming testalkat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Gabi korábban vállalta, hogy bizony maradt rajta szülés után jó pár plusz kiló, melyet azonban sikerült leadni, és ismét bomba formában van. Ám úgy tűnik, egyeseknek semmi sem jó.

"Mivel sok fotó jelent meg rólam a közelgő műsor kapcsán, látták az emberek, hogy lefogytam, így egyértelmű volt, hogy sanyargatom a testem, nem szoptatok, nekem az alakom az első a gyerekem helyett, és különben is szét vagyok műtve, nem beszélve az agyonretusált képekről.

Azért szeretnék most erről beszélni, mert a saját példámon keresztül talán rá tudok világítani egy olyan problémára, amiről csak nagyon ritkán látok felszólalást, történetesen a vékony emberek bántására. Valahogy az nem olyan nagy bűn, ha egy olyan nőt megszólnak, aki sovány. Pedig az is ugyanolyan 'body shaming'.

Nincs olyan szabály, hogy ez a kifejezés, csak arra vonatkozik, ha azt csúfolják, aki húsosabb, vagy azt, akinek kevésbé szép a bőre. A body shaming, magyarul 'test megszégyenítése' abszolúte magában foglalja azt is, ha azt szégyenítjük meg, gúnyoljuk ki, aki vékony.

Sajnos hajlamosak vagyunk rögtön ítélkezni, tényként kezelni egy általunk elképzelt indokot, és bele sem gondolunk abba, hogy az illető nem feltétlenül önszántából vékony. De tovább megyek, mi van akkor, ha igen? Mi van akkor, ha a saját lelki és testi egészsége érdekében mindent elkövet, hogy az legyen, és ez neki és a környezetének így jó. Vagy mi van akkor, ha neki egyszerűen ez tetszik. Akkor ő rossz ember? Őt bánthatjuk büntetlenül?" - írta Tóth Gabi közösségi oldalán. A témát egyébként blogjában fejtette ki részletesen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.