Ezt üzente Ferenc pápa a jövő heti látogatása előtt a magyaroknak

Forrás: MTI/EPA/Vatikáni Média -
Ferenc pápa üzenet Eucharisztikus kongresszus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hitüket az ellenségesség és üldözés közepette is gyakorlók oltalmát kérte az egy hét múlva kezdődő útjához Ferenc pápa vasárnapi beszédében, amelyben a Budapesten tartott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitónapját üdvözölte.

Ferenc pápa a Szent Péter térre néző ablakból, délben mondott beszédében emlékeztetett, hogy jövő vasárnap Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, majd Szlovákiába utazik tovább.

"Ezek az imádságnak szentelt napok lesznek Európa szívében"

- mondta a katolikus egyházfő.
Köszönetet mondott a látogatását előkészítőknek, és előzetes üdvözletét küldte mindazoknak, akik várják érkezését.

"Én is szívből készülök velük találkozni, és arra kérek mindenkit, hogy utamat kísérje imával"

- mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa a jövő heti látogatásáról: "imádságnak szentelt napok lesznek Európa szívében" Forrás: MTI/EPA/Vatikáni Média

A katolikus anyaszentegyház vezetője a szeptember 12. és 15. közötti látogatásához oltalmat kért azoktól, akik Európának a látogatástól érintett helyszínein hitüket hősiesen gyakorolták "az Evangéliumot az ellenségesség és üldözés közepette is tanúsítva".

"Ők segítsék ma is Európát a tanúságtételben, nem annyira szavakkal, mint cselekedetekkel, az irgalmasság és a befogadás tetteivel" - jelentette ki Ferenc pápa.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.