Csollány Szilveszter Csollány Szilveszter lánya gyász üzenet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Január 24-én érkezett a hír arról, hogy elhunyt Csollány Szilveszter. A tragédia sokkolta a sportoló korábbi pályatársait, barátait, az országot és természetesen a családját is. Az olimpiai bajnok tornász legidősebb lánya, Szimóna közösségi oldalán osztott meg néhány sort.

Az olimpikon állapotáról hosszú ideig semmilyen hír nem érkezett, ez pedig feleségének kérése volt. A Sopronban fogorvosi asszisztensként dolgozó Jutka elhárított minden megkeresést és az utolsó percekig férje mellett imádkozott.

Csollány majdnem két teljes hónapig volt műtüdőre kapcsolva, és habár ennél hosszabb ideig tartó kómából is felépültek már, a Bors információi szerint a tornász állapota folyamatosan romlott.

A lap megkereste a hozzátartozókat, azonban egyelőre senki sem kívánt bővebben nyilatkozni. Szilveszter nagybátyja, az újságíróként dolgozó Horváth Ferenc szólt csak pár szót:

"Ne haragudjon, de nem tudok mit mondani. Az egész családot sokkolta a tragédia, el kell még telnie jó pár napnak, hogy bármit is reagálni tudjunk."

Nemrég az olimpiai bajnok tornász legidősebb lánya, Szimóna írt néhány sort a Facebook-oldalára.

"Köszönöm szépen mindenkinek aki gondol/gondolt rám, apukámra, és a családomra. Rengeteg üzenetet kaptam, amire időm és energiám sajnos most nincs, hogy egyenként válaszoljak. De tudjátok, hogy minden üzenetet elolvastam, és nagyon jól esik látni, hogy mennyien a szívükben tartják aput" – írta a megható sorokat Szimóna, aki egy édesapjával közös képet is csatolt a bejegyzéshez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.