Zalatnay Cini elárulta: ez okozhatta Aradszky László özvegyének halálát

Life TV -
okok Aradszky László halál özvegy Zalatnay Cini
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zalatnay Sarolta és Aradszky László felesége, Éva jó barátnők voltak. Cini a Mokkában beszélt a nő elvesztéséről.

Éva idén áprilisban kórházba került, rossz vérnyomása miatt szorult ellátásra. Nem tudta, hogy mi lehet a baj a vérnyomásával. Május elején Aradszky László özvegye 82 éves korában elhunyt.

Zalatnay Sarolta egy Facebook-poszban búcsúzott gyerekkori barátnőjétől:

"Borzasztóan megrázott, mert Évi a legjobb barátnőm volt tini korunk óta. Ő volt a fodrászom,sminkesem, én voltam az esküvői tanúja a Lacival való házasságánál. Ritkák az ilyen hosszú és töretlen barátságok,de a mienk ilyen volt. Mi a Lacitól teljesen függetlenül is komoly barátok voltunk a mai napig,három napja még beszéltem vele. Nem volt jó a hangja, de azt mondta rendbe jövök, ne aggódj. Engem úgy hívott, hogy Cincura, ( édesanyám hívott így ), és nagyon fáj a szívem, lelkem. Úgyhogy remélem, most már együtt vagytok Lacival boldogan és örökké, hiszen nagyon szerettétek egymást, irigylésre méltó házasságotok volt. A Jó Isten kísérjen utadon,nagyon-nagyon szeretlek. Szia"

Cini a TV2 Mokka című műsorában is nyilatkozott Éva elvesztéséről:

"Három-négy nappal ezelőtt felhívtam, nem is tudom, miért. Nem volt semmi konkrétum. Mondom, Évi, figyelj, erre azt mondta, várjak egy picit, mindezt ilyen fura hangon. Mondom, mi van, valami bajod van? Hát igen, egy kicsit nem vagyok jól, és megyek kórházba, kivizsgálásra – valami kis vérnyomás gond van, mondta, hogy magas néha. De nem úgy mondta, hogy baj van."

"És kiderült, hogy azért voltak bajok, csak ő sem beszélt róla soha, mert mindig azt mondta, hogy kell az energia" – mondta az énekesnő, aki arra következtet, hogy Éva halálában közrejátszott a magas vérnyomása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.