Kirúgta a főnöke, mert szerinte túl szexin öltözködött

Forrás: Shutterstock -
munkahely kirúgás ruha testalkat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TikTokon több nő osztotta meg saját tapasztalatát a munkahelyi öltözködéssel kapcsolatban. Nina Osegueda elmondta, hogy két munkahelyén is megrovásban részesítették a nem megfelelő ruházata miatt.

Nina Osegueda a TikTokon osztott meg magáról egy videót, amelyen egy sötét, térdig érő ruhát visel, olyat, amelyet általában az irodában dolgozók szoktak. Ő a munkahelyén csak ilyeneket hord, mégis, két munkahelyén is megrovásban részesítették a nem megfelelő ruházata miatt.

Nina szerint egyik alkalommal sem volt gond a ruházatával.

"Megtanultam, hogy bármennyire is megfelelő az öltözködésem, a testem annyira elvonja a figyelmet, hogy a munkahelyemnek soha nem leszek megfelelően felöltözködve"

- mondta a fiatal nő.

Kirúgta a főnöke, mert szerinte túl szexin öltözködött - A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Nina egy másik videóban elmesélte, hogy egy alkalommal be is hívatta magához a főnöke, egy férfi, aki „túl szexinek" nevezte, ahogy öltözködött, ezért kirúgta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.