Arra tért magához a kómából, hogy a vőlegénye másik nővel kezdett új életet

párkapcsolat kóma baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 25 éves ausztrál nő, Brie Duval történetét bemutató TikTok-videót már több mint kétmillióan látták.

Az ausztrál származású Brie négy éve élt vőlegényével Kanadában, ám tavaly augusztus 29-én vége szakadt a boldogságának. A lány egy bár emeleti teraszáról véletlenül fejjel a járdára zuhant, ennek következtében súlyos agysérülést és többszörös csonttörést szenvedett, valamint kómába esett. Az orvosok mindössze tíz százalékra becsülték túlélésének esélyeit – írja a Mirror.

Három hónap elteltével Brie magához tért, de még két hónapra volt szüksége ahhoz, hogy emlékei nagyjából visszatérjenek. Amikor megkapta a mobiltelefonját, eszébe jutott a vőlegénye, akivel nem tudta felvenni a kapcsolatot, ugyanis a férfi letiltotta őt a közösségi oldalain. Egy üzenet azonban érkezett expárja új kedvesétől, aki közölte vele, hogy a pasi már vele és fiával él, illetve felszólította Brie-t arra, hogy ne keresse őket semmilyen formában.

– kesergett Brie, aki ugyan küzdelmes időszakon van túl, ám állapota egyre javul, és úgy néz ki, lassacskán visszanyeri régi önmagát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.