Öngyilkos lett egy férfi: nem bírta tovább a sérült gyermeke ápolásával járó terheket

felakasztotta magát lelki teher öngyilkosság gondozás beteg gyerek ápolás fogyatékkal élők sérült beteg fogyatékos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Vajdaságban élő magyar apának sok volt a nap 24 órájában ráháruló fizikai és lelki teher, nem bírta tovább viselni a sorsát, ezért felakasztotta magát. 

A most 19 éves Márk koraszülöttként jött a világra a várandósság 33. hétében. Közel négyhetesen leállt a légzése, ami agykárosodást okozott nála, és epilepsziás is lett. Orvosai azt mondták a szülőknek, hogy legfeljebb hároméves koráig él majd, de a fiú erre rácáfolt.

Forrás: Shutterstock

Az édesapa 12 éves kora óta nevelte a fiút, miután a Magyarországon élő feleségével elváltak, aki a két nagyobbik gyereket egyedül nevelte tovább:

„A volt férjem, Zsolt, néhány héttel ezelőtt öngyilkosságot követett el a vajdasági Csantavéren. Ő nevelte Márkot 12 éves kora óta, azóta, hogy elváltak útjaink, miután összejött a bébiszitterünkkel, aki a fiunk gondozója volt. Öt évig minden jól ment, sűrűn találkoztunk, és úgy látszott, minden rendben van velük. Két évvel ezelőtt azonban szakítottak, így a volt férjem kénytelen volt egyedül gondoskodni Márkról. Ez azonban túl soknak bizonyult neki" - mondta el az édesanya, Aurélia a Blikknek.

A család nagyon nehéz helyzetbe került, Auréliának fel kellett adnia a szegedi Csillag börtönben lévő állását, hogy a hozzá visszakerült Márkról gondoskodjon, ráadásul a szerb törvényeknek megfelelően volt férje temetési költségeit is neki kellett állnia. Ezen kívül probléma még, hogy a 19 éves fiú a babakocsiját is kinőtte, újat kellene vásárolniuk, ami a 17-18 kilós beteg gyereket elbírja, de arra már végképp nincs pénzük, ezért segítséget kérnek a körülbelül 500 ezer forintba kerülő babakocsi megvásárlásához.

A uráliát az új kocsi megvásárlásában az Együtt Lépésről Lépésre nemzetközi Alapítványon keresztül lehet támogatni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.