Pásztor Anna: "A színpadon díva vagyok, a játszótérre nem magas sarkúban sminkben megyek le"

Forrás: Domokos Norbert -
anyaság Pásztor Anna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pásztor Anna, az extravagáns énekesnő közel az ötvenhez sem lassít a tempón. A balhéknál már sokkal fontosabb neki a családja, de amibe belefog, azt izzásig hevülten viszi végig. A rockdíva programja nyáron is sűrű: Kapolcson járt az együttesével, előtte volt a már hagyománnyá vált Helló, Ugar! fesztiváljuk.

"Nagy felelősség volt rajtam és a barátomon főszervezőként, de minden rendben zajlott. A gyerekek az apjuknál voltak addig, nagyon jó a viszonyunk, mindent meg tudunk beszélni. A srácok, amíg pöttömök voltak, eljártak velem a minifesztiválokra; Zoé játszott a többi kislánnyal, Benjinek később ott tetszett meg a dobolás. Nem erőltetek rájuk semmit, járják csak a maguk útját" - mondta el a Hot!-nak.

Forrás: Domokos Norbert

Anna szerint nem kell szigorúan elválasztani egymástól a rockdívát és az édesanyát – nem tudathasadásos állapot, ha mindkettőt megéli a mindennapokban.

"Az egyéniség külön színe és árnyalata alakul ki, ha valaki anyává válik. A színpadon díva vagyok, a játszótérre nem magas sarkúban, sminkben megyek le. Életem két végpontja a nyugalom szigete és a koncertek vadsága, de szerintem megfér mindez egy emberben egyszerre: nem kell ettől skizofrénné válni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.