Bruce Lee vitathatatlanul minden idők egyik legnagyobb harcművésze volt, aki 1973. július 20-án, 32 évesen váratlanul elhunyt. A halálát övező rejtély vadabbnál vadabb összeesküvés-elméleteket szült, de egy új teória azt sugallja, hogy a „Kis" Sárkány túl sok vizet ihatott, emiatt halt meg. 

A következtetés levonásához a tanulmány szerzői áttekintették a Bruce Lee halálával kapcsolatos ismert tényeket, például jól dokumentált, hogy a híres színész fejfájást és szédülést tapasztalt 19:30 körül, röviddel azután, hogy kannabiszt szívott és vizet ivott. Ezután bevett egy Equagesic nevű fájdalomcsillapítót.

Bruce LeeForrás: Origo

A boncolás során kiderült, hogy agya 1575 grammra duzzadt, ami jóval meghaladja az átlagos 1400 grammot. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy Lee az agyödémának nevezett duzzanatban halt meg, ami egy, az Equagesic-re adott szélsőséges reakció.

A tanulmány szerzői azonban arra is rámutatnak, hogy csak a fejfájás és szédülés után vette be a gyógyszert, ami arra utalhat, hogy az agya már azelőtt elkezdhetett duzzadni, mielőtt bevette volna a tablettát. Továbbá azt mondják, hogy „nem az agyödéma lenne az egyetlen boncolási lelet, ha valóban az Equagesic iránti túlérzékenység okozta volna a halált".

„A nyilvánosan elérhető információk elemzése alapján a halál oka a hyponatraemia okozta agyödéma volt. Más szóval, Bruce Lee azért halt meg, mert a veséje képtelen volt a felesleges víz kiválasztására" – írják a kutatók.

A hyponatraemia általában akkor fordul elő, ha valaki nagyon rövid időn belül nagy mennyiséget iszik , és bár nincs bizonyíték arra, hogy Lee bármit is csinált volna, a tanulmány szerzői szerint „több kockázati tényezője lehetett a hyponatraemiának" ezért kialakulhatott az állapot „sokkal alacsonyabb vízfogyasztásból" is.

Például Lee felesége és orvosai több feljegyezést is készítettek, miszerint a színész lemondott a szilárd ételekről, és csak sárgarépával és almalével táplálkozott. Ez a „tea és pirítós diéta" néven ismert étkezési rendszer jelentősen növelte Lee esetében a hiponatraemia kialakulásának esélyét - írja az IFL  Science.