Ma este ér véget A Nagy Ő, és kiderül, Bogit vagy Timit választja Árpa Attila. A színész elárulta, mi alapján hozza meg a végső döntést.
A nézők is láthatták, hogy próbál párra találni Árpa Atitla A Nagy Ő című műsorban. A színész-rendező kegyeiért már csak két lány küzd, Bogi és Timi, ma este pedig kiderül, melyik lányt választja a színész. Attila a Borsnak arról beszélt, mi alapján fogja meghozni a végső döntést, és mi az, ami számára igazán fontos egy nőben.
"A végső döntésben az segít, hogy a hétköznapokból teljesen kiszakadva mit tudunk nyújtani egymásnak, és kinél indul el tényleges érzelem"
– kezdte a lapnak Árpa.
"Elsődleges a humor és a megértés. Fogadjon el engem és a nyughatatlan életemet. Nem azt várom, hogy ő legyen a démoni társutasom, hanem egy ellenpólus, aki olykor nyugalmat hoz az életembe. Természetesen lényeges az őszinteség, a játékosság és a testi vonzalom. Nekem fontos, hogy egy nőt 5-6-8 év után is ugyanúgy kívánjak, mint az elején. Szeretem, ha meglepetéseket tud okozni és spontán"
- mondta Atitla.

"Szeretem, ha egy nő igényes, ad magára, törődik a saját életével, de aki túlontúl énközpontú, az nekem nem szimpatikus. A felesleges, vagy mondvacsinált hisztériát sem tolerálom. És még valami! Ha nem szereti az állatokat, a filmeket, a kultúrát, az utazást, akkor nincs helye mellettem!"
– jelentette ki határozottan.
A Nagy Ő Toszkánába viszi Timit és Bogit, és ott fog eldőlni, kit választ Attila.