A kutya a magyaroknál is teljes jogú családtag lett

kutya családtag család kutyatartás kapcsolat törődés kötődés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar háztartások közel harmadában van kutya, a gazdák 65 százaléka családtagként tekint négylábú kedvencére, sőt 16 százalékuk szerint a kutya egy „szőrös gyerek". Karácsony közeledtével különösen megdöbbentő tény, hogy 10-ből 1 magyar kutyatartó számára kedvence rendkívül, akár mindenkinél fontosabb az életében – derült ki a Cofidis Kutyaszemmel program által támogatott friss felmérésből, amit az ELTE TTK munkatársai végeznek. 

A szoros kötődés azonban nemcsak az emberi kapcsolatok terén vet fel kérdéseket, de a kutya természetes igényeit sem minden esetben veszi figyelembe.

Kutyaszerető nemzet vagyunk

Átfogó kutatás zajlik az ELTE Etológia Tanszék, valamint az ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék szervezésében: azt vizsgálják, hogy a családtagként tartott házikedvencek milyen hatással vannak az ember társas viselkedésére, és e körülmény milyen kihívások elé állítja az evolúció során nem feltétlenül erre az életformára felkészített kutyát.

A szakemberek régóta tudják, hogy az egy lakosra jutó gazdis kutyák számát tekintve Magyarország a világ élvonalában van. A Cofidis Kutyaszemmel program által is támogatott országos reprezentatív felmérés előzetes eredményei szerint Magyarországon a felnőttek 30 százaléka él olyan háztartásban, ahol van kutya. A városi kutyatartás elterjedésével átalakult az élettér, mára már a kutyás háztartások 61 százalékában a négylábú a lakásba is bemehet.

Forrás: Cofidis

Megváltozott szerepkörök: a kutya mint teljes jogú családtag?

A magyarok többsége úgy véli, hogy az emberek elsősorban házőrzés miatt tartanak kutyát, ám 45 százalékuk szerint a négylábúakkal való együttélés oka érzelmi igény (ne legyenek magányosak, vagy mert szeretik). A kutyatartók többsége (65%) valóban családtagként tekint kedvencére, sőt 16 százalékuk szerint a kutya egy „szőrös gyerek". A karácsony közeledtével különösen megdöbbentő tény, hogy 10-ből 1 magyar kutyatartó számára kedvence akár mindenkinél fontosabb az életében!

A kutya-ember kapcsolat sok hiányt pótol

A válaszadók szerint a kutyával való együttlétben a biztonságérzeten túl a legnagyobb örömöt a simogatás és az érintés adja (90%), továbbá az, hogy társaságot nyújt és csökkenti magányt (72%), valamint az, hogy gondoskodni lehet valakiről (69%). „A tudomány mai állása szerint az ember boldogságának kulcsa az értékes emberi kapcsolatok megléte. Azonban egyre kevesebb gyermek születik, így csökken a testvéri és tágabb rokoni kapcsolatok száma. A legszorosabb emberi kapcsolatháló hiányában a feltétel nélküli szeretet és a szeretve lenni érzése hiányt szenved. Előfordulhat, hogy a gondoskodás a kutyákra tevődik át, mert az elégíti ki a természetes emberi érzelmi igényeket." – magyarázza a jelenség hátterét a kutatást vezető dr. Kubinyi Enikő, az ELTE Etológiai Tanszék munkatársa.

Forrás: Cofidis

Elég, ha szeretjük?

A városi kutyatartás életforma lett, vannak azonban ellentmondások és kihívások. „A kutya lett az a „szőrös gyerek", aki nem költözik el otthonról. A szeretetteljes kapcsolaton túl azonban gyakori jelenség, hogy nincsenek egyértelmű határok, szabályok, a végeredmény pedig viselkedési problémás kutyák sora. A kialakult helyzet a gazdára, sőt a környezetére is negatívan hathat vissza. Nem mindegy tehát, hogyan szeretjük a kedvencünket, mert ez nem csupán a kutyásokat érintő kérdés" – világít rá az ellentmondásokra dr. Topál József viselkedéskutató, a Kutyával az Emberért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Jól szeressük a kutyát!

Vajon jót teszünk azzal, ha emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel négylábú társunkat? Hol a kutya és hol az ember igazi helye? Mivel ez sokakat érintő jelenség, ezért fontos, hogy megértsük, hogy a családtagként kezelt állatok milyen hatást gyakorolnak az emberek társas viselkedésére, és felelős gazdaként hogyan hozhatjuk ki ebből a kapcsolatból a legtöbbet. Ezért a Cofidis Kutyaszemmel program újabb fejezetének célja, hogy javítsa a négylábúak és az ember együttélését, kapcsolatát. „Támogatjuk az ELTE Etológiai Tanszék kutatásait, a Kutyával az Emberért Alapítvány munkatársaival együtt pedig a gazdák tudatosságát igyekszünk fejleszteni. Jövőre az Alapítvány segítő- és terápiás kutyákkal kapcsolatos munkájának szeretnénk lehetőséget teremteni: egy terápiás helyszín megvalósulása a cél" – mondta el a program vállalásait Balázs Péter, a hitelintézet kereskedelmi igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.