Megdöbbentő eredmény! Kiderült, mennyit vásárolnak a karácsonyi időszak után a magyarok

Forrás: Shutterstock -
pénzköltés vásárlás kérdőív Provident
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány kezdete óta folyamatosan változnak a vásárlási szokások, amihez a piaci szereplőknek alkalmazkodniuk kell. A Covid-19 okozta sokk, ellátási válság és átalakult vásárlói attitűdök után sokkal nyomasztóbb, fájdalmasabb kihívások közepette keresik az emberek a megoldást a brutális áremelkedésekre. A megélhetési válság felértékelte az akciós termékeket. A Provident Pénzügyi Zrt. legfrissebb, telefonos, reprezentatív minta alapján készített kutatásából kiderült, hogy a megkérdezettek 85 százaléka él az akciós lehetőségekkel.

Az árazás általános pszichológiája szerint a promóciókat és a kedvezményes vásárlási lehetőségeket a hó elejére érdemes időzíteni, mert jóval nagyobb esély van így a vásárlásra, ugyanis ilyenkor még tele van a vásárlók zsebe, és a vevőnek nem lesz a havi költségvetésével szemben bűntudata.

A hó elején gyorsabban költjük a pénzt, mint hó végén. Ezt mutatja a jelen felmérés is, amelyben a válaszadók 58 százaléka az idén már akciósan sem tervez vásárlást – több mint a 60 százalékuk ezt azzal magyarázta, hogy már mindent megvett, amit akart.

Legyél tudatos vásárló! Így vásárolj okosan a Black Fridayen! vásárlásmánia vásárol Forrás: Shutterstock

Az is kiderült azonban,

hogyha akcióról van szó, akkor tényleg nem ismerünk határokat. Egészen döbbenetes, hogy a Provident kutatásában résztvevők közel 74 százaléka nem viszi vissza a megvásárolt, de nem használt, gyakorlatilag ki sem bontott terméket, mert nincs rá ideje, vagy szerinte úgysem vennék vissza.

Bár a magas infláció, és az egekbe szökő energiaárak miatt a fogyasztók elkezdtek változtatni a vásárlási szokásaikon, azaz inkább az olcsó termékeket választják, és jobban figyelnek az akciós termékekre. Még mindig nagyon alacsony a tudatosság ezen a téren. Ennek javításához szeretne segítséget nyújtani a Provident ma induló Tudatos vásárlás kampánya, amely az erre a célra létrehozott https://providentonline.hu/tudatos-vasarlas/ honlapon, 5 egyszerű tesztkérdés megválaszolásán keresztül segít a tudatos vásárlásban. Mindezek mellett pedig praktikus tippeket is ad arra, hogy miként csökkenthetjük a felesleges vásárlásainkat, legyen szó ruháról, műszaki- vagy sportcikkekről.

"Hiszünk abban, hogy a pénzügyi tudatosság egyik legfontosabb eleme a tudatos vásárlás, ezért is indítjuk el ezt a kampányt. Mivel a kutatások azt mutatták, hogy az emberek túlnyomó többsége hajlamos olyan dolgokat is megvenni, amikre nincs feltétlenül szüksége, ha akciósan kínálják, ezért a nagy leárazások idején valós segítséget szeretnénk kínálni a felelős döntés támogatásában" - mondta el Horváth Attila, a Provident Zrt. pénzügyi igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.