Andy Vajna "tömegparcellában" nyugszik, sírját a temetőőr szerint senki nem látogatja

sírhely USA Andy Vajna temető Vajna Tímea
Los Angelesben, egy fa árnyékában nyugszik Andy Vajna a Westwood Village-i temetőben, kérésére a családja mellé helyezték örök nyugalomra. Hamvait özvegye, Vajna Timi vitte át az USA-ba, hogy eleget tegyen elhunyt férje végakaratának. Ám a temetőőr szerint azóta sem látták ott a néhai producer volt feleségét, pedig ő maga a közösségi médiában azt állította, rendszeresen ott imádkozik.

Andy Vajna hamvait nem a hírességek között helyezték el a temető urnafalán, és nem is a kis kerítéssel lekerített "sztárparcellában", de ez saját kérése volt. Bár Marilyn Monroe-tól Jack Lemmonon át Kirk Douglasig sok egykori sztár között is pihenhetne, a producer azt szerette volna, ha családja mellett lenne a végső nyughelye.

Andy Vajna síremléke Los Angelesben - A fotót Vajna Tímea posztolta 2021-ben Fotó: Instagram/Vajna Timi

Az amerikai szokás szerint földben elhelyezett sírkövet így nem könnyű megtalálni, ám a Blikknek sikerült, és megdöbbentek, mert ha elhanyagolva nem is volt, szerintük az is tisztán látszott, hogy nem igazán látogatják Vajna sírját. Annak ellenére, hogy Vajna Tímea néhai férje halálának évfordulóján Instagramon azt írta:

„Ma 4 éve, hogy elmentél, drága Andy. Mindig kijövök Hozzád a temetőbe és imádkozom".

A lap megkereste a temetőgondokot, aki azt mondta: „Nemigen szoktunk itt látni gyászolókat, igaz, a sír viszonylag messze van az épülettől" - majd megmutatta az újságíróknak a nyughelyet, melyen egy apró, macska formájú kaspót és egy régóta ott lévő balkonládát találtak csupán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.