A stresszes életmód jobban hizlal, mint gondolnád!

Forrás: Thinkstock -
stressz hízás életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Képtelen vagy kiűzni az életedből a stresszt, ennek a nyomait azonban nemcsak a bőrödön, de a súlyodon is nap mint nap érzékeled? A stresszes életmód jobban hizlal, mint gondolnád, de tehetsz ellene!

A fogyás nem csupán az étkezés és a testmozgás együtteséről szól. A fáradtság, a motiváció hiánya és az állandó sóvárgás is jelentős szerepet játszhat a fogyókúra sikerében - mindezekben pedig a stressz a közös nevező. A felgyorsult élet, amelyben élünk, gyakran elhiteti velünk, hogy képesek vagyunk folyamatosan megbirkózni a magas elvárásokkal és energiafelhasználással. A testünk azonban valami mást kommunikál. A nehezen leadható testsúly gyakran beszédes jele annak, hogy hallgatnunk kellene a szervezetünkre, és pihennünk kellene.

Forrás: Thinkstock

Nemrég a Healthista magazinban egy ismert táplálkozási szakértő, Charlotte Watts is alátámasztotta, hogy a stressz igenis kövérré tehet bennünket. A szakértő - aki egyébként egy ezzel kapcsolatos könyv szerzője is -, elmondta, mi az a 10 bizonyított mód, amelyekkel a stressz kövérré tehet bennünket.

1. Zsírlerakódások a has tájékán? A stressz az oka!

A stresszválasz közli a szervezetünkkel, hogy több üzemanyagra van szükség az esetleges menekülésre vagy harcra való felkészüléshez. A gond csak az, hogy általában nem hozzuk egyensúlyba ezt a fizikai reakciót a testmozgással, és a többletenergiát nem használjuk fel. Annak érdekében, hogy megóvja magát a káros cukortól, a szervezetünk a felesleges kalóriákat zsírrá alakítja át. A hasi részen lévő sejtek több receptorral rendelkeznek a kortizol stresszhormonra, mint más testrészeink sejtjei, ezért a létrehozott zsír nagy része a has tájékán rakódik le.

2. A stressz gátolja a zsírégetést és az izomépítést

A stresszből származó magas cukorszint (és az általa okozott cukorterhelés) az inzulin hormon felszabadítását váltja ki a szervezetünkben. A hormon működése következtében a cukor a véráramból a sejtekbe kerül, hogy azok energiatermelésre használhassák fel. A magas inzulinszint zsírtároló üzemmódban hagyja a szervezetünket, és megakadályozza, hogy üzemanyagként elégesse az eltárolt zsírt.

3. A stressz megnöveli a zsírt vonzó ösztrogén hormon szintjét

Amellett, hogy szerepet játszik az alma formájú testalkat kialakulásában, a kortizol termelődése úgynevezett relatív ösztrogéndominancia kialakulásához is vezethet. Ez annak köszönhető, hogy a stresszhormon progeszteronból jön létre, a másik kulcsfontosságú női nemi hormonból, amely kiegyensúlyozza az ösztrogént. Amikor a teljes ösztrogénszint magasabb, mint a progeszteroné egy teljes menstruációs ciklus alatt, egyes nők stresszel összefüggő menstruációs tüneteket, például erős havi vérzést, rövidebb ciklust és a hangulattal összefüggő premenstruációs szindrómát tapasztalhatnak. Az ösztrogén az a hormon, amely kialakítja a nők testalkatát, tehát összefüggésben állhat a comb és a fenék hízásával, különösen a természetes alma testalkattal rendelkező nők esetében.

4. A stressz lassítja a pajzsmirigyműködést

Az állandó készenléti állapot azt jelzi, hogy energiát kell raktároznunk az esetleges tettekre. Az erre az észlelt veszélyre adott túlélési válaszként a mellékvese arra utasítja a pajzsmirigyet, hogy kimenő teljesítményének korlátozása révén lassítsa le a működését. Mivel a pajzsmirigy irányítja az anyagcserét (azt a sebességet, amellyel a szervezetünk az üzemanyagot vagy kalóriákat égeti), a lelassult működése ahhoz vezet, hogy egyre nehezebbé válik a fogyás.

5. Túlságosan édesszájú vagy? A stressz az oka!

A stresszválasz az energia hirtelen megugrását váltja ki, mivel a testünk valamennyi rendszere izgalmi állapotba kerül. Ennek következtében elkezdik termelni azokat a hormonokat, enzimeket és idegi átvivőanyagokat, amelyek ennek az izgalmi állapotnak a fenntartásához szükségesek. Ha ezt nem egyenlítjük ki elegendő pihenéssel és lazítással, a testünk végül kimerül. Ha évekig magas kortizolszinttel élünk, olyan összeomlások következhetnek be, amikor már cukor vagy serkentőszerek nélkül képtelenek vagyunk elegendő energiát létrehozni. Sok zöldséget és megfelelő mennyiségű fehérjét tartalmazó egészséges étrenddel ellensúlyozhatjuk ezt a hatást, és távol tarthatjuk ezeket a sóvárgásokat, és idővel megtörhetjük azt az ördögi kört, melynek következtében zsír raktározódik, amit a szervezetünk nem tud üzemanyagként elégetni.

A lista nem teljes; nézd meg a többit is!

6. Mindig gyorskajákat ennél? Ne stresszelj!

2006-ban kutatók agyi képalkotó technológia segítségével bebizonyították, hogy az egészségtelen gyorsételek fogyasztása ugyanazokkal az érzelmi jutalomközpontokkal állnak összefüggésben, amelyek a kábítószerfüggéssel is kapcsolatban állnak. Amikor kekszet rágcsálunk, a benne lévő zsírok és cukrok lenyugtatják az agyat. A jelzés hatására fájdalomcsillapító opioidok, nyugtató kannabinoidok és a szervezet természetes „boldogsághormonja" szabadul fel az agyban.
A gond azonban az, hogy ez az „emelkedett állapot" soha nem tart elég sokáig, és gyakran követi hangulatromlás, amely rosszabb, mint az eredeti kedélyállapot volt, így éhesebbek és sóvárgóbbak leszünk, és többre vágyunk ugyanabból az anyagból.

Forrás: Thinkstock

7. A stressztől állandóan éhes leszel

A stressz, a cukor és más problémamegoldó módszerek, például a vásárlás, a serkentőszerek és az alkohol az örömérzésért felelős agyi vegyületek, a GABA, a dopamin és a szerotonin szintjének hirtelen megugrását eredményezik. Később azonban összeomlás következik, ami a függőség ördögi körét alakítja ki, és egyre nagyobb mértékben függ a szervezet a szertől ahhoz, hogy „normálisan érezze magát". A stressz a jóllakottságérzésünket is befolyásolja. Csökkenti a leptin nevű jóllakottsághormonnal szembeni érzékenységünket, amelyet a zsírsejtek termelnek azért, hogy jelezzék az agyunknak, hogy a tápanyag a véráramba érkezése után eltelítődtünk. Ez az úgynevezett leptinrezisztencia vélhetően szerepet játszik a túlevés és a rohamevés kialakulásában is, amelyek során a magas leptinszint ellenére nem működik az étvágy „kikapcsológombja".

Life.hu-tipp

A feszült embert általában méterekről felismerni: idegesen járkál, rágja a körmét, vagy éppen izzad. A stressz látható jeleit nem mindig tudjuk kordában tartani, ezért is fontos a helyes relaxációs technika megtalálása. ITT elolvashatod, mi a stressz 10 látható jele!

8. A stressztől impulzívabb leszel

A stressz „reaktív" üzemmódba kapcsol bennünket, ami segít megvédeni az észlelt veszélytől, ugyanakkor hatására átbillent az impulzív döntéshozásba. Amikor például a nehéz munka és a kimerültség okozta stressz jelentkezik, és a közelünkben van egy csokoládéautomata, tudjuk, hogy a cukorlökettől éberebbé válunk, és jobban tudunk majd összpontosítani. A reflektív énünk azonban jobban tud tervezni, következtetni és hosszú távú célokat alkotni, így például képes olyan döntéseket hozni, mint a fogyókúrázás vagy az egészséges életmód felvállalása.

9. A stressztől lelassulsz

Bizonyított, hogy a testmozgás természetes módon csökkenti a kortizol stresszhormon szintjét. A szakértők úgy vélik, hogy a sport bizonyos esetekben még jobb hatással is van a hangulatunkra, mint az antidepresszánsok. A testedzés ugyanis felgyorsítja az anyagcserét és csökkenti az inzulinszintet, ami csökkenti annak valószínűségét, hogy a stressz hozzájárulhasson a felesleges zsír lerakódásához a hasi tájékon. A legújabb kutatásokból az derül ki, hogy a legerősebb összefüggés a testmozgás és a pszichológiai jólét között a kis és közepes intenzitású testmozgások esetében mutatható ki.

10. A stressz gátolja a jótékony bélbaktériumok működését

A bélrendszerünk egészsége az összes többi rendszerünket befolyásolja, az immunitásunkat és a stresszkezelési képességünket is beleértve. Az egészségtelen emésztőszerv-rendszeri környezetből származó gyulladások, elégtelen méregtelenítés és hormonális egyensúlyhiány önmagukban is stresszoroknak számítanak. A bélrendszerünk egészsége érdekében a szervezetünk körülbelül 3 kg jótékony (probiotikus) baktériumra támaszkodik – ez a mennyiség meghaladja az összes bőrsejtünk tömegét. A jótékony baktériumokat hamar elpusztíthatja a stressz, a cukor, az alkohol, az antibiotikumok és a szteroidtartalmú gyógyszerek. Ez pedig puffadást és egyéb emésztési zavarokat okozhat, amelyek során a testsúly folyamatosan ingadozik, mivel a testünk folyadékot tart vissza a has környékén és a test más részein.

Ihász Katalin dietetikus, a Life.hu szakértője szerint kétféle embertípus van: egyrészt aki hízik hosszan fennálló stresszes időszakban, másrészt vannak olyanok, akik fogynak, hiába van étvágyuk. ,,Hízás általában azoknál fordul elő, akik pótcselekvés gyanánt folyamatosan nassolnak, a csipegetéssel nyugtatják magukat. A stresszhelyzet energiát használ fel, folyamatos szorongás, aggodalom megviseli a szervezetet, energiát használ, ezért van, hogy vannak olyan emberek, akik kórosan lefogynak egy-egy nehéz életszakasz alatt, náluk olykor étvágytalanság ("gyomorideg") is fennállhat.

Készen állsz a nagy döntésre? Ha elfogadod, hogy a stressz a mindennapok szerves része, ugyanakkor nem engeded eluralkodni az életeden, akkor csatlakozz! A számláló azokat mutatja, akik meghozták a döntést; mától másképp néznek a stresszre. Csatlakozásod kötelezettségekkel nem jár, de példát mutatsz és bátorítasz másokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.