Daruval emelték ki otthonából az 500 kilós nőt

Forrás: NORTHFOTO/© Newslions / SWNS/Newslions / Swns -
kövér kórosan elhízott beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
25 éve nem volt már az utcán az az egyiptomi nő, akit jelenleg a világ legkövérebb embereként tartanak számon. Az 500 kilós asszonyt daruval hozták ki a lakásából.

A 36 éves Eman Ahmed Abd al-Ati, aki 25 éve nem tudott már kimozdulni otthonából, a világ legkövérebb embereként 500 kilót nyom. A család szerint a nő újszülöttként is 5 kilós volt, ami jóval nagyobb egy átlagos baba méreténél.

Nehezen tudták elszállítani az 500 kilós nőt Forrás: NORTHFOTO/Barcroft Media/Barcroft Images

Kiderült, hogy Eman elefántkórban szenved, amely idült nyirokpangás okozta vizenyő- és kötőszövet-szaporulat. Semmivel sem összekeverhető, ugyanis

a beteg végtagjai idővel az elefánt lábaihoz kezdenek el hasonlítani.

Az egyiptomi asszony 11 éves korában kezdett el nagyon hízni, azóta felállni sem tud, vagyis a családja gondozására szorul. Most azonban életmentő műtétre lesz szüksége, ám az utazás megszervezése komoly előkészületeket igényelt.

Le kellett bontani egy falat, hogy a nőt kiszabadítsák az otthonából, ugyanis már az ajtón sem fért ki. Innen egy teherautó vitte őt a reptérre, majd ezután egy 7 órás repülőút várt a túlsúlyos nőre.

Mozgásképtelenné vált a túlsúlyos nő Forrás: NORTHFOTO/© Newslions / SWNS/Newslions / Swns

A műtétre nagy szüksége volt a nőnek, ugyanis már túl van egy agyvérzésen, valamint a jobb lába és karja is lebénult – írta meg a Mirror.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.