Momoko Nakamura elárulja, hogyan kell igazából főzni a rizst

Forrás: Shutterstock -
rizs otthon Momoko Nakamura főzés étel konyha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindent tud a rizsről, így csak Rice Girl néven emlegetik Momoko Nakamurát. Most elárulja, hogy a rizsfőzés sokkal összetettebb, mint eddig gondoltuk. 

A rizsfőzést alapvetően egyszerű dolognak gondoljuk, ám Momoko Nakamura, akit csak Rice Girlként emlegetnek, most elárulja, hogy egy kicsit bonyolultabb, mint gondolnánk. A Nuus azt írja, hogy Momoko szerint a rizst főzés előtt háromszor át kell mosnunk, hogy megszabaduljunk a felesleges keményítőtől.

A főzés is négy szakaszra bontható.

  1. Mérjünk ki egy adag rizst, majd öntsük fel kétszer annyi vízzel, melegítsük forráspontig.
  2. Amikor elkezd forrni, állítsuk magas lángra, majd így főzzük egy percig. Ez azért kell, hogy az összes felemelkedjen a víz tetejére.
  3. Vegyük a lángot alacsonyra, tegyünk rá fedőt, és főzzük 30 percig.
  4. Ha letelt a 30 perc, kapcsoljuk le a lángot, pihentessük a rizst még 10 percig. Ha ezután lyukakat látunk a rizs felszínén, jól dolgoztunk. Ezután osszuk egy szedőkanállal négy részre a rizst, majd kavarjuk át óvatos mozdulatokkal. Ezután már tálalhatunk.
Így lesz tökéletes a rizs Forrás: Shutterstock

Megalázták Kristyn Dingmant a szülés utáni teste miatt – Ezt válaszoltahttp://www.life.hu/ez-zsir/20190418-megalaztak-kristyn-dingmant-szules-utani-teste-miatt-ezt-valaszolta.htmlCsúnyán megalázta egy kommentelő Kristyn Dingmant, amiért szülés után nincs tökéletes teste: a nő így válaszolt a hozzászólásra. Ez Zsír!OrigoEgyáltalán nem mindegy, hogy milyen tojást veszel és eszelhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190416-nem-mindegy-milyen-tojast-eszel-ketreces-melyalmos-szabadtartasu-es-okologiai-tartas.htmlAz elmúlt években a tojás visszanyerte jó hírét, miután megvívta harcát a koleszterinnel. Ahogy a kutatások is bizonyították, hogy az LDL koleszterin szintjére nincsen hatással, növekedni kezdett a fogyasztás. Ez egyrészről jó hír, hiszen rengeteg jótékony hatása van a tojásnak, másrészt azonban a nagyipari állattartás problémái árnyékot vetnek a jóízűen elfogyasztott tojásos reggelire. Ez Zsír!OrigoÍgy figyel a testére Diaz: szigorúan tartja az edzéstervét – Videóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190417-igy-figyel-testere-diaz-szigoruan-tartja-az-edzestervet.htmlMagyarország egyik legismertebb zenekarának énekese nem csak a színpadon és a stúdióban tesz meg mindent a sikerért. A korábban versenyszerűen kézilabdázó Diaz az utóbbi pár évben testépítőket megszégyenítő formába hozta magát. Ez Zsír!OrigoMr. Rick több mint 10 kilótól szabadult meg: még nincs vége a folyamatnakhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190417-mr-rick-tobb-mint-10-kilotol-szabadult-meg-meg-nincs-vege-a-folyamatnak.htmlA retróslágerek nagyágyúja, Mr. Rick életmódváltásba kezdett. Eddig 12 kilótól szabadult meg, de még 10 kilót szeretne leadni. Ez Zsír!OrigoKészíts paleo kókuszjoghurtot házilag http://www.life.hu/ez-zsir/20190413-keszits-paleo-kokuszjoghurtot-hazilag.htmlA natúr joghurt kiváló választás szinte bármilyen napszakban. Eheted gyümölcsökkel, zabpehellyel, használhatod sütemények alapjaként, vagy akár salátákhoz is. Ám a boltban kaphatók java része cukrozott, sőt, a tejérzékenyek számára abszolút tabunak számítanak. Most mutatunk egy szuper alternatívát. Ez Zsír!OrigoÍgy kigyúrta magát Oczella Eszter – fotóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190415-igy-kigyurta-magat-oczella-eszter.htmlOczella Eszter elképesztően kigyúrta magát, a teste csupa izom, ezt pedig most meg is mutatta a közösségi oldalán. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.