alternatív gyógyászat fogyókúra akupunktúra
A legtöbb fogyókúra alapja a csökkentett tápanyagbevitel módszerén alapul, vagyis mást kell bevinni a szervezetbe, és abból a másból is kevesebbet, mint az addig megszokott mennyiség. És persze a legtöbb kudarc is ebből származik, hiszen a szervezet követeli az addig megszokott jussát, és maró éhséggel juttatja kifejezésre nemtetszését.

Éhezés nélkül

Az éhezés (még ha a szervezet valójában nem is éhezik, csak az érzés van), azonban nem tartható fenn sokáig, így a fogyókúrázó nagy valószínűséggel visszatér a régi kerékvágásba, és jó esetben visszaszedi eredeti testsúlyát, rosszabb esetben még a jojóeffektus is közbelép, és súlyosabb lesz, mint a fogyókúra kezdetén.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com



Ezen az alapproblémán (is) segít az akupunktúra, hiszen éppen a legkellemetlenebb, a fogyókúrázó tűrőképességét, türelmét és kitartását próbára tevő éhségérzetet csökkenti úgy, hogy közben serkenti az anyagcsere-folyamatokat, és ezzel beindít egy eddig soha nem tapasztalt belső nagytakarítást, vagyis miközben elősegíti, támogatja a fogyást, méregteleníti a szervezetet is.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com



Tűpara

A tűk használatától azonban sokan félnek. Elsősorban a vélt fájdalom miatt, másrészt - egy hamis kép nyomán - sokan gondolják, hogy a kezelés alatt egy rendelőben mozdulatlanul kell feküdni. Mindezt azonban cáfolják a tapasztalatok, hiszen ha kellő szakértelemmel felvértezett akupunktőrhöz fordulunk, fájdalomról szó sem lehet, valamint a tűk behelyezése után sem tilos a mozgás. Nincs mitől félni, hiszen a szakszerűen behelyezett tűk stabilan állnak az akupunktúrás pontokon, és hacsak szándékosan ki nem tépik őket onnan, nem mozdulnak el.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com



Kombinált módszer

Ha most a kényelmesebb megoldásra törekvők úgy vélik, az akupunktúra majd elintézi helyettük a munka nehezebb részét, akkor sajnos tévednek, tőlünk erőfeszítést nem követelő, önmagában ható csodamódszer ugyanis nem létezik, az akupunktúra sem az. Nélkülözhetetlen szerepe az új, ésszerű és személyre szabott táplálkozási szokás megtámogatásában rejlik, vagyis abban, hogy az éhségérzet megszüntetésével nem állandósul a kellemetlen közérzet, így nem adjuk fel a diétát.

Neked milyen diéta vált be?





LIFE MAGAZIN: FOGYÁS AKUPUNKTÚRÁVAL

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kznvIKEWN9rvLUAK

Drága szúrások?

Tudni kell, hogy az akupunktúrás kezelések nem tartoznak a legolcsóbb fogyókúrás kezelések közé, de éppen azért, mert hatásukra valóban beindul a fogyás folyamata és a siker tartósnak bizonyulhat, érdemes belevágni a tűpróbába. Annál is inkább, mert minden sikertelen fogyókúrás kísérlet az esetleges jojóeffektus kínos hatásán túl a lélekre is hat, vagyis egyre csökkenő önbizalommal és halványuló reménnyel vágunk bele az újabb és újabb kísérletekbe, míg végül elhitetjük magunkkal, hogy ez nekünk úgysem sikerülhet, és attól kezdve életünk végéig viselnünk kell a terhet.

Az akupunktúrával kiegészített fogyókúra azonban - helyes étrend betartásával és mozgás beiktatásával - már az első alkalommal hatékony lehet, és a siker egyszerűen szárnyakat ad.

Kassai Tini

Te hogy néznél ki kövéren? Most megmutatjuk!

Kíváncsi vagy, hogyan fogsz kinézni akkor, ha nem figyelsz oda arra, hogy mit eszel? Vegyél részt te is a "Megnézheted magad" országos népegészségügyi kampányban, tölts ki egy tesztet, és megnézheted, milyen kövér leszel, ha így folytatod...


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Megnézhetitek a Life Magazin műsorvezetőit kövéren!/lifenetwork/lifemagazin/20110308-megnezhetitek-a-life-magazin-musorvezetoit-koveren.htmlEgy gyógyíthatatlan betegség nyomában: Tények és tévhitek a skizofréniárólhttp://www.life.hu/gyogyulj/nyugatiorvoslas/20110308-tenyek-es-tevhitek-a-skizofreniarol.htmlIzgató vagy taszító? Nők, akik betegesen kívánják a szexethttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110307-izgato-vagy-taszito-nimfoman-nok-akiknek-mar-betegesen-kivanjak-a.htmlErről árulkodik az orrod! Betegségek, amit az arcodról le lehet olvasnihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110307-errol-arulkodik-az-orrod-betegsegek-amit-az-arcodrol-le-lehet.html10 ok, amiért nem öregszenek és híznak el a japán nőkhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110304-10-ok-amiert-nem-oregszenek-es-hiznak-el-a-japan.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.