Egy agresszorral élek együtt: párkapcsolati lelki terror odahaza

"A barátnőm mesélte, úgy érzi, kicsivel több mint egy éve már nem önmaga. A párja, vagyis inkább kettejük kapcsolata kiöl mindent abból, ami ő korábban volt, és olyan dolgokra kényszeríti, melyeket nem akar megcsinálni, közben pedig mégis megteszi. Saját magát veszi rá olyasmire, amivel nem ért egyet, de mindenáron meg akar felelni, teljesíteni akar a férfinek. Leginkább a szexben, de például az öltözködésében is. Tettei ellenére azonban semmi sem változik, az otthoni hangulat nem javul, sőt..."

Párterapeuta szakértőnkkel, Deáki Tímeával eredünk most azoknak a névtelen problémáknak a nyomába, melyekből soha nem születik olvasói levél. Amik a baráti beszélgetéseken elhangzanak ugyan, de aztán válasz nélkül maradnak és elsikkadnak. Ilyen például a párkapcsolati terror kérdése is.

Amikor a látszat tényleg csal

Amikor egy vérző fejet látunk, pontosan tudjuk, hogy azt meg kell tisztítani, le kell fertőtleníteni, le kell ragasztani, és esetleg gyógyszerrel kell csillapítani a fájdalmat. Azonnal kiderül, hogy mi történt: pontosan hol, hogyan következett be az inzultus, és hogy ez milyen testi sérülést okozott. Ha ugyanez az ember csak annyit mond, hogy fáj a feje, de nem látni azon semmiféle külsérelmi nyomot, máris sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Az egyértelműen lokalizálható probléma ugyanis kevés kétséget hagy maga után, nem úgy a megfoghatatlan fájdalom.

Amikor a párkapcsolati lelki terror kérdése szóba kerül, egy nagyon fontos dolgot egyből le kell szögeznünk: két lelkileg sérült emberről beszélünk. Kettőről. A szenvedő fél folyamatosan elnyomott szerepben él, és ez nagyfokú kisebbségi komplexussal párosul. Az agresszor szintén önértékelési problémákkal küzd, de ennek már a felismerése is olyan nagyfokú stresszt jelent számára, hogy a legjobb védekezés a támadás elvet alkalmazza, és ettől nyugszik meg némiképp.

Tagadásból tagadásba

A lelki terror összes résztvevője tagadásban él. A szenvedő fél nem meri észrevenni a vele történteket, amire sok tényleges oka lehet (anyagi kötődés, lakhatási probléma, zsarolás valamivel, gyermekelhelyezés stb.), de legalább annyi olyan is, amit csak kreál magának („igaza lehet, tényleg nem vagyok elég házias"). Az agresszor tagadja önmaga előtt is saját negatív megnyilvánulásait („sosem kiabálok, talán kicsit felemelem a hangom"), így fedve el saját félelmét, hogy egyszer leleplezik őt, és kiderül, hogy nem is olyan erős.

A napi szinten, rendszeresen kimondott sértegetések, a folyamatos kritizálás, mások előtti megszégyenítés, a másik lealacsonyítása mind azt eredményezi, hogy az elfojtott ember egy idő után mélységesen leértékeli önmagát. Egy ideig még mindent megtesz annak érdekében, hogy az agresszor kedvében járjon, pont úgy teljesíti a dolgokat, ahogy „kell". Ha azt mondják, hogy öltözzön kevésbé kihívóan – úgy tesz. Ha több házimunkát követelnek tőle – megteszi. Ha szexuális tárgy szerepbe kell kerülnie – belemegy a dologba, akkor is, ha egyáltalán nem élvezi. Felmerül a kérdés, hogy miért teszi mindezt.

"Magabizonytalan" dominancia

Az agresszivitást mutató, másokat ledominálni akaró egyének nem tudnak bárkivel szemben így viselkedni, ezért keresik azokat, akik könnyen behódolnak nekik. Egy önmagával nem teljesen elégedett, kicsit elveszett ember a legjobb táptalaj számára, ugyanis az elesett emberek sokáig nem ismerik fel az agresszor határozottságában az elnyomót. Mire kiderülnek a valódi megnyilvánulásaik, már késő. Addigra annyira felőrölte az elnyomottat a mindennapok fájdalma, hogy elkezdi magában keresni a hibát. Éppen ezért mindent megtesz, amit a párja kér, de hiába. Soha, semmi nem lesz elég egy ilyen embernek.

A gyógyulás, a menekülés is egy ördögi kör. Mire elege lesz a szenvedőnek, addigra már alig maradt mellette barát, ismerős, ugyanis az elnyomó mindenkit elmart mellőle. Így, szinte a semmibe ugrani óriási feladat, ami nagyon sok embernek nem is sikerül. Azért sem, mert a kívülállók ebből valójában csak nagyon keveset, vagy szinte semmit sem érzékelnek. Erre ugyanis figyel az elnyomó.

Ha valaki úgy érzi, hogy ilyen szerepben él, ha nem lát kiutat ebből a helyzetből, lehetőség szerint keressen fel egy szakembert. A terapeuta teljes titoktartás mellett segíthet felépíteni az erősen megkopott önbizalmat, és így lehetőség mutatkozik arra, hogy új lehetőségek feltárásával kilépjen az elnyomott szerepből.