A forró napok horrorsztorija - Te is rettegsz a fürdőruhától?

Hámori Barbara Fruzsina

2015.07.02.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

„Nyár van, alig fürdőruhában égetem magam…” - szól az ismert Neoton-nóta egyik sora. Te is égetőnek érzed, ha fürdőruhát viselsz, vagy csupán a nap pirítja meg a bőrödet a vízparton? Egy pszichológus elmondja, miért bizonytalan a legtöbb nő, ha a nyár rettegett ruhadarabja, a fürdőruha van rajta.

Kis túlzással általában már februárban a gondolataid előszobájába kerül az áhított bikinialak és a vele járó macerák, problémák, frusztrációk sokasága. A húsvéti nagy evések után már fizikai szintre emeled a dolgot: aktívan belekezdesz az edzésbe, a méregtelenítésbe és a kalóriák számolásába, júniusban pánikszerűen keresed a szezon legjobb lubickolós darabját, amiben nem látszik nagynak a hasad. Apropó, tuti, hogy ebből a tíz dologból van olyan, amit nem tudtál a bikinikről.

A nap, amikor mindenki előtt kitárulkozol

Majd eljön az első nap, amikor a rengeteg befektetett (vagy nem befektetett) munkát a nagyközönség elé tárod. A szemed sarkából figyeled a visszajelzéseket, miközben a vízparton mások vizslatják a domborulataidat – a lányok a narancsbőrödet.

A Life.hu klinikai szakpszichológusa, Somogyi Katalin tapasztalatai szerint a nők általában örökös küzdelmet folytatnak a testükkel, próbálnak minél jobban tetszeni a férfiaknak, ez egy egészséges ösztön. A gond ott kezdődik, ha a “tetszeni akarás” vágya és öröme átfordul egy többségében negatív tapasztalatba, vagy ha a személy az öröm helyett kudarcokat él meg, és úgy érzi, ez egy szélmalomharc.

Mit mond a szakértő?

„A probléma hátterében általában egy testképzavar – az illetőnek téves, negatív képzetei vannak a saját testéről – áll. Ehhez társulhat még önbizalomhiány, szégyenlősség, kommunikációs nehézségek is. A probléma gyökere a gyerekkorra vezethető vissza, ha valakit kudarcok értek. Ha nem kapott elég pozitív visszacsatolást, vagy akár egyik vagy másik szülő sokszor öntudatlanul negatív visszajelzéseket adott számára, akkor leértékelő énképet alakíthatott ki az illető. A család mellett a kortársak is kiközösíthetik valamilyen testi másság miatt. Ennek emléke sokszor olyan nagyon élesen bevésődik az ember memóriájába, hogy azt a terápiák során is tapasztaljuk. A szégyenlősség vagy az önelégedetlenség sok esetben »láthatatlan« marad a közvetlen környezet és a barátok számára is, egyrészt azért, mert nehezen fogalmazható meg ez a lappangó érzés, másrészt azért, mert a személy megszokja, hogy ezzel együtt él, és nem ismeri fel, mennyire akadályozza őt a céljai elérésében."

A szépség és a tökéletes bikinialak relatív, hiszen egyesek még 72 évesen is büszkén viselik az alig takaró ruhadarabot, a molettebb hölgyek is nyíltan vállalják bájaikat fürdőruhában, és nem rejtegetik testüket.

„Rosszabb esetben a saját testünkkel való elégedetlenség krónikus marad, ami sokszor pótcselekvésekhez vezet - akár műtétet is bevállal az illető -, ami ideiglenesen megszünteti a panaszokat, de a probléma gyökerét nem. A tetszeni akarás rögeszmévé, súlyos függőséggé válhat, szélsőséges esetben sorozatos plasztikai műtéteknek veti magát alá az érintett. Ez egy tökéletes csapdahelyzet, aminek nincs vége, hiszen az elégedetlenség mindig kiújul, és mindig valamivel csökkenteni kell. Alapvetően az a tapasztalat, hogy ha egy egészséges pozitív énkép alakul vagy alakult ki, akkor nem hasonlítjuk magunkat másokhoz” – mondta Somogyi Katalin.

A Life.hu szerkesztőségében megoszlanak a vélemények a fürdőruháról

"Imádom a nyarat és a vízpartot is, igazi napimádó vagyok, egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak rólam mások. (Kivéve havi egy-két magabizonytalan napot.) Sosem voltam vékony, bár néha rám jön, hogy leadjak pár kilót (például újévi fogadalomtételkor), de mivel alapvetően jól érzem magam a bőrömben, az edzésről mondok le először, ha pénzhiány lép fel. Így pár hónap után félbe is marad a nagy alakváltás. A bikinialak nem érdekel, nem frusztrálom magam, inkább csak gyönyörködöm a szép, vékony lányokban, és csodálom a kitartásukat. Normális emberek vannak, mindenki magával van elfoglalva, így én is. Csak a pasikat gusztálom, akik szintén nem Adonisz-alakkal állnak sorban a lángososnál. Vagy lehet, hogy rossz strandra járok? Végül is mindegy, a lényeg, hogy süssön a nap."

"Én annyira érzékeny vagyok a kinézetemre, hogy a pasim három év együttélés alatt sem látott egynél többször smink nélkül, a fürdőruhával ugyanígy állok. Nem veszem fel, és kész, de még egyedül sem, mert szégyenkezek benne. Mostanában sokat edzek, de nem a bikinialak miatt, hanem azért, hogy végre normális ruhákat hordhassak, fürdőruhát kizárólag akkor veszek majd fel, ha hatkockás hasam lesz, addig nem. A tökéletes testű csajokból kb. negyvenet követek az Instagramon, és irigykedve nézegetem őket, néha már beteges módon. A strandon nem érzem magam kellemetlenül, ha szembejönnek, mert ezeket a helyeket messziről elkerülöm."

"Próbálom egész évben nem elengedni magam, télen edzeni járok, nyáron bringára pattanok. Idén először készülök tudatosan a strandszezonra: elkezdtem narancsbőrmasszázsra járni, bár a masszőr szerint nincs rá szükségem, de nekem megnyugtatja a lelkemet. A fürdőruhastressz nálam akkor múlik el, amikor szétnézek a strandokon, és megállapítom, hogy igazából nem is nézek ki olyan szörnyen. Nagyon ritka a tökéletes alakú nő, úgyhogy ez kicsit helyre tudja tenni az önbizalmamat."

"Én és a strand nem vagyunk barátok, mert túl sok ember van túl kis helyen, és a szociális fóbiám mérője kiakad! A napot meg sajnos a bőröm nem bírja... mivel 40 felett mindennap öröm, ezért már az alakom miatt sincs akkora para. Ez van, amíg a két lábamon megyek, a két kezemmel eszem, és még látom is, hogy mit, na, addig csodás az élet! A VS- (Victoria Secret) modellek meg mondjanak le! Egyébként meg nekik lehet a legparásabb az idő múlása, egymás túllicitálása, nem beszélve a folyamatos jónő-áradattól. Szóval sugározzon a belső szépség, az okosság, kedvesség, az ilyen-olyan-amolyan báj, és persze imitt-amott rezeghet egy kis háj is. Úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk! Hajrá, boldogság!"

Az összehasonlítgatás, másokhoz méregetés inkább egy kényszer, ami általában akkor indul el, ha valaki keresi önmagát, vagy elégedetlen saját magával. Ez lehet egy természetes folyamat, kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban. Az identitás felépítésében ez normális, de ha ennek a mértéke túlzott vagy negatív, akkor az már káros hatással van az ember énképére.

Hova vezet az önostorozás?

A pszichológus elmondása alapján ezek a kényszeres negatív gondolkodási rítusok általában automatikusak és reflexesek. Az ember gyakran észre sem veszi, hogy fél órája ezen gondolkodik, vagy ha felismeri, akkor se tudja hatékonyan leállítani, ilyenkor kell szakemberhez fordulni, a meditációs, relaxációs és egyéb önsegítő technikák is nagyon sokat segítenek ebben.

„A cél az, hogy ezeket a rögeszmévé vált belső monológokat, önkommentálásokat, »kérődzéseket« oldani tudjuk, csökkentsük a kényszerességet. Általában az emberek a saját problémájukon kényszeresen gondolkodnak, ez egy természetes jelenség, a gond akkor kezdődik, ha ez már sok időt elvesz, és az embernek komoly lelki szenvedést okoz. A pszichoterápia segít felismerni a probléma gyökerét, az igazi okokat, ezáltal a csapdahelyzetnek is vége lesz. Ha megszűnik a pótcselekvés, vagy a tetszeni akarás függősége/rögeszméje oldódik, lezárulhat a negatív körfolyamat.”

Life.hu-tipp

Bizonyos fürdőruhák optikailag karcsúsítanak, ha nem vagy elégedett a testeddel, érdemes lehet olykor elhagyni a hagyományos, megszokott bikiniket, és más fazonú fürdőruhákra váltani, amelyekkel még a kilókat is lecsalhatod.