2,5 millió forint tartozás miatt árverezhetik el a csontrákos kislány, Hanna családjának a házát

betegség műtét árverezés tartozás csontrák sugárkezelés végrehajtó kemoterápia gyerek
Zuckermann György Ferencné, Krisztina és férje kezdik elveszíteni a reményt. Kislányuk betegsége miatt nem tudták fizetni a hiteleket, 2,5 millió forintos tartozást halmoztak fel, emiatt elárverezhetik a négygyermekes család házát. 

Hanna ötéves sem múlt, amikor 2020-ban Ewing-szarkómát diagnosztizáltak nála az orvosok. A második leggyakoribb gyermekkori csontdaganatban szenvedő kislány eddig összesen 14 kemoterápiát és 25 sugárkezelést kapott.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

"A daganatot nem tudták kivenni teljesen, mivel a gerincén, a csigolyák között helyezkedett el. Nehezen lehetett hozzáférni. Hanna szervezetében mikroszkopikus részek maradtak a tumorból, ezek gyakorlatilag bármikor aktiválódhatnak" - mesélik a szülők, akik folyamatosan amiatt rettegnek, mikor tér vissza a gyilkos kór.

Az anya úgy érzi, baj van, de kevés a gyermekradiológus az országban, emiatt nagyon hosszú a várakozási idő, mire egy-egy vizsgálati eredmény elkészül. A család az elkövetkező hetekben is több vizsgálatra viszi majd a kislányt.

Nem elég a gyermek betegsége, a végrehajtó is bejelentkezett náluk, ugyanis az apát elbocsátották a munkahelyéről, mivel ő hordta Hannát kemoterápiás kezelésekre, és túl sokat hiányzott a munkából, amit a munkáltatója nem nézett jó szemmel, a méltányossági kérelmét sem vették figyelembe.

A négygyermekes család jelenleg a nettó 180 ezer forintos, a gyermekek otthongondozási díjából (GYOD) és a súlyos gerincbeteg anya rokkantsági járadékából él - írja a Blikk.

Így segíthet Hannának

Amennyiben segítene a nehéz sorsú családnak, Hanna idősebb testvérének számlaszámán megtehetik:

Csillag Richárd
11773425-03018556
IBAN: HU50 1177 3425 0301 8556 0000 0000 BIC/SWIFT kód: OTPVHUHB
Közlemény: adomány

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.