Hans Kluge, az ENSZ-szervezet regionális igazgatója kedden felhívta a figyelmet arra, hogy a majomhimlő már a legutóbbi, 2022-es kitörése óta jelen van az európai kontinensen, mégpedig a Klade II variáns formájában. Mint mondta, hetente jelenleg mintegy száz fertőzöttet regisztrálnak.

Forrás: Shutterstock
„Az mpox nem egy újabb Covid" - fogalmazott Kluge videókapcsolat útján tartott genfi sajtótájékoztatóján. „Tudjuk, miként lehet a majomhimlőt kordában tartani" - hangsúlyozta. Felidézte, hogy két évvel ezelőtt a vírus európai terjedését sikerült megfékezni egyebek között azzal, hogy gondosan nyomon követték az új fertőzötteket, rendelkezésre állt oltóanyag, és a megelőző intézkedésekbe közvetlenül bevonták a legveszélyeztetettebb társadalmi rétegeket.
A WHO augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klade Ib terjedése miatt, mert a szakemberek szerint ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél. Kluge mindazonáltal most hangsúlyozta, hogy Európában eddig mindössze egy behurcolt esetről tudnak, a kontinensen továbbra is a Klade II változat a domináns.
Mi az a majomhimlő?
Az elmúlt években a világ számos új és visszatérő vírusos fertőzéssel nézett szembe, amelyek közül az egyik legutóbbi az M ( majomhimlőként ismert) vírus. Az mpox a Poxviridae család Orthopoxvirus nemzetségébe tartozó vírus, amelyet először 1958-ban izoláltak laboratóriumi majmokból, ezért is kapta a majomhimlő elnevezést. Az emberek között való elterjedése és a vírus viszonylag új megjelenése a világ különböző részein újabb kihívások elé állította a közegészségügyet.
Dr. Szlávik János infektológus elmondta, eddig több, mint 17 ezer fertőzés történt, ami komoly aggodalomra ad okot. A fertőzések azért nem jelentek eddig meg Európában, mert olyan országokban van jelen a betegség, ahol nagyon kevés a turista, mint például Kongó. A majomhimlő tünetei közül a láz a legjellemzőbb, a szervezet így védekezik a kórokozó ellen. A vírusos betegségekre jellemző kiütések először az arcon, a tenyéren és a talpon jelennek meg, majd idővel apró hólyagokká válnak. Innen a himlő elnevezés.
Korábban Magyarországon is találtak majomhimlő fertőzést, de azok az esetek nem függnek össze a mostani járvánnyal. 2023 októbere óta elérhető a betegség elleni védőoltás, amit az afrikai országokba utazóknak javasolnak az orvosok.

