Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huAz újabb panaszok azonban nem feltétlenül jelentik azt, hogy az intimfertőzés visszatért vagy meg sem gyógyult. Előfordulhat, hogy antibiotikumkezelés után egészen más probléma alakul ki: a gyógyszer miatt elpusztulhat a hüvelyflóra, ez pedig szabad utat enged az egyébként is jelen lévő Candida gombák elszaporodásának.

Klára története sok nő számára ismerős lehet. Egy antibiotikumkúra után már éppen visszatérnénk a megszokott hétköznapokhoz, amikor egyszer csak újabb kellemetlen tünetek jelennek meg az intimterületeken. Fontos azonban különválasztani ezt a két dolgot: attól, hogy időben szorosan követik egymást, még nem biztos, hogy ugyanarról a betegségről van szó.
Mi köze az antibiotikumnak a hüvelygombához?
A hüvelyben természetes körülmények között számos mikroorganizmus él egymás mellett. A többségük Lactobacillus, amelyek hozzájárulnak a hüvely savas kémhatásának fenntartásához, és ezzel ahhoz is, hogy bizonyos kórokozók ne tudjanak elszaporodni.

Az antibiotikumok feladata azonban az, hogy a baktériumokat elpusztítsák, ám nem csak azokra a baktériumokra vannak hatással, amelyek miatt a gyógyszeres kezelésre szükség volt, így nagy az esélye, hogy a hüvelyben élő Lactobacillusok száma szintén megtizedelődik. Ha a hüvelyflóra Lactobacillusai elpusztulnak, a Candida nevű élesztőgomba könnyen túlságosan elszaporodhat, és kialakulnak a hüvelygombával járó tünetek.
A hüvelygombával járó egyik leggyakoribb panasz az erős viszketés. Ehhez égő, csípő érzés, a külső nemi szervek duzzanata, kipirosodása vagy érzékenysége társulhat. Előfordulhat kellemetlen, csípő érzés vizeléskor vagy fájdalom a szexuális együttlét során. Jellemző a fehéres, sűrűbb hüvelyváladék is, de nem mindenkinél jelentkeznek ugyanazok a tünetek, és a panaszok erőssége is eltérő lehet. Éppen ezért nem érdemes néhány tünet alapján biztosra venni, hogy hüvelygombáról van szó.
Nem minden viszketés és folyás utal gombás fertőzésre
Az intimterületen jelentkező viszketésnek, égő érzésnek, irritációnak vagy megváltozott hüvelyváladéknak több oka is lehet. Az eltérő eredetű problémák viszont eltérő kezelést igényelnek. Ezért nagyon fontos, hogy ne automatikusan az előző betegség folytatásának tekintsük az antibiotikumkúra után jelentkező intimpanaszokat. Lehet, hogy az eredeti fertőzés már meggyógyult, de az antibiotikumkezelést követő változások miatt közben kialakult egy másik probléma.
Ha valaki már korábban megtapasztalta a hüvelygomba tüneteit és a diagnózist orvos is igazolta, akkor valószínűleg könnyen felismeri, mivel áll szemben. Bizonytalanság esetén azonban nem érdemes találgatni, forduljunk orvoshoz.
Ha bakteriális fertőzés kezelése miatt szükség van az antibiotikumra, fontos, hogy az orvos utasítása szerint alkalmazzuk. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy az antibiotikumkúra a hüvelyflóra egyensúlyára is hatással lehet, így később jelentkező intimpanaszokat okozhat. Klára számára is ez volt a legfontosabb felismerés: megnyugodott, mert nem arról volt szó, hogy visszaesett.
A cikk megjelenését a Phytotec Hungária Bt. támogatta.
Hirdetés:
A Micovag Plus patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!