Színes szőnyegcsodák - A legújabb trendek

szőnyeg otthon kilim lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hűvösebb idő beköszöntével a melegebb környezet megteremtésében a szőnyegek is segítségedre lehetnek. Ráadásul ezek a talpalávalók hangulatot is visznek az otthonodba.

A legrégibb kézműves technikák egyike a szőnyegszövés, már az Iliászban és az Ótestamentumban is említik ezt a kézműves mesterséget. A szőnyeg eredete azonban sem földrajzilag, sem időben nem határozható meg pontosan, a legtöbb szakértő viszont egyetért abban, hogy a közép-ázsiai nomád törzsek kezdhették el a szőnyeg készítését és innen terjedt el a Közel-Keletre és egyéb területekre.

1. A geometrikus

A szőnyegek nemcsak mintázatukban, formájukban is geometrikus alakzatokat vesznek fel, így a hagyományos négyzetes szőnyegek mellett a kerek, ovális, sőt, az utóbbi időben amorf megoldások is hódítanak. Az érdekes látványt az egyszerű csíkozásokon felül, a kockák, körök és vonalak bonyolult rendszere adja, de nem ismeretlenek a mandala vagy a patch-work-szerű darabok sem, mint ahogy az érzéki csalódást keltő kialakításokra is bőven találhatunk példát.

2. A pixeles

Egyre népszerűbbek az un. pixeles kialakítások, amelyek a digitális képfeldolgozásban használatos képponttokra és azok struktúrájára hasonlítanak. Egyes tervezők kifejezetten a "rossz felbontású", elmosódott fotókat képezik le tervezéseikben, s adják vissza a digitális világ hangulatát egy-egy szőnyegben. Ez az újfajta "pontillizmus" egyéb lakberendezési kiegészítőben is feltűnik, egy igazi 21. századi trend.

3. Az ötletes

Arcok, vonalkódok, ujjlenyomatok, mozaik- és amőbaszerű kapcsolódások, nonfiguratív és állati elemek...igen, még mindig a szőnyegek mintázatának birodalmában járunk. Az utóbbi idők trendje, hogy a lakberendezési bútorok és kiegészítők szoborszerűvé, körbejárhatóvá válnak, így a szőnyegek is, amik innovatív módon emelkednek ki a térbe, válnak 3 dimenzióssá. Rendhagyó a Nanimarquina szőnyege is (az óceánt szimbolizáló szőnyegen egy kis jégtömbön egy jegesmedve egyensúlyozik), mellyel a spanyol gyártó a globális felmelegedés problémájára kívánta felhívni a figyelmet.

4. A természetes

A naturális motívumok a szőnyegek tervezőire ősidők óta inspiráló erővel hatnak. A részletgazdag virágos motívumok, vagy épp azok letisztult, átírt változatai éppúgy feltűnnek a szőnyegek mintázatában, mint a lehullott faleveleket, fakérget vagy erezetet imitáló megoldások. Már nem mi költözünk a természetbe, hanem a természet hozzánk, egészen újszerű módon!

5. A repülő szőnyeg

A kilim igazi hazája Kis-Ázsia, Közép-Ázsia, a Kaukázus, az Atlasz-hegység magas hegyei között van, de a dél-amerikai indiánok színpompás kilimjeiről se feledkezzünk meg! Már az 1001 éjszaka meséiben is feltűntek, s azóta jelen vannak, népszerűségük nem hagy alább. A kézzel szövött kilimek jól kombinálhatók akár modern bútordarabokkal is, a bennük rejlő spirituális-tradicionális töltet bearanyozza a környező tárgyakat!


Hakkel Vanda

Őszi dekortippek, hangulatos zugok - 1. részhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20101113-oszi-dekortippek-hangulatos-zugok-1-resz.htmlNe félj a sötét színektől!http://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20101112-ne-felj-a-sotet-szinektol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.