színdarab Eszenyi Enikő Megasztár Vígszínház születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A művésznő rejtélyes tavaly év végi műtétje miatt továbbra is aggódik a Vígszínház társulata.

Eszenyi Enikőt az Egy csók és más semmi előadása után a színpadon köszöntötték kollégái 50. születésnapja alkalmából, és vastapssal, állva ünnepelte a közönség is. Majd lecsábították a dívát a Vígszínház büféjébe, ahol legalább kétszáz barát és kolléga várta egy meglepetés-születésnapi köszöntés erejéig - miközben a Holdvilágos éjszakán című dalt énekelték.

http://press.tv2.hu
http://press.tv2.hu

"A társulat nevében hadd kívánjak neked nagyon sok boldog születésnapot. Engedd meg, hogy csöndesen és halkan, piros ceruzával húzzam alá azt a kívánságok özönéből, hogy legyél egészséges. Lehetőleg még egyszer ennyi idő jusson arra, hogy élvezd a kollégák, a társulat, a család, a partnered és a közönség szeretetét" - mondta köszöntőbeszédében Fesztbaum Béla színész.

"Azt tudtam, hogy a színpadon fel fognak köszönteni, de erre nem számítottam. Egyszer vagyok ötvenéves, ezt még nem éltem meg, ezután fogom feldolgozni. Nem tudok nagy szavakat mondani ebben a pillanatban..." - nyilatkozta a Borsnak Eszenyi Enikő, akiért kollégái is nagyon aggódtak.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tifjVrqAaeIymRub

A Vígszínház igazgatónőjének két hónapja volt egy műtétje, ezért a Megasztár tehetségkutatóból is kimaradt néhány adás erejéig. Állítólag egy régebbi balesete miatt kellett megoperálni. Eszenyi Enikő alig egy héttel a műtét után már talpra állt, és belevetette magát a munkába. "Tudtam, hogy bemutatóm lesz, ki voltak tűzve az előadások, és az ilyenkor gyógyítólag hat az emberre. Ez a hivatásom, ezért élek. Ha kívánnom kellene valamit, akkor jó egészséget szeretnék, és azt, hogy jól menjen a színházunk, mert az mindenkinek jó: a közönségnek, a kollégáknak, a munkatársaknak és nekem is" - vallotta Eszenyi Enikő.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.