Peti mindenkinek eldicsekedte, hogy lefeküdt Veronikával, amit Cristofel higgadtan vett tudomásul. A nap végére azonban a kacsacsőrű lány sírva omlott össze, akárcsak Kinga, aki a villalakókkal együtt nézte vissza azt, amikor Gergővel egymásra gerjedtek. A cselszövőt annyira sokkolták a látottak, hogy becsomagolt a kofferjába, és el akarta hagyni a villát.


Kómásan ébredt a banda, Attila legszívesebben elzavarta volna a régi-új vendégeket. Reggeli gyanánt Cristofel folytatni akarta a kapcsolata megmentését, de Veronika ismét lerázta, ezért Péternél folytatta a faggatózást. Péter büszkén válaszolgatott minden egyes kérdésre, így kiderült, hogy Veronika utoljára múlt csütörtökön járt az ő ágyában. Cris megköszönte az őszinteséget, majd tovább nyomozott. Veronika kérdőre vonta Petit, hogy miért dicsekszik fűnek-fának azzal, hogy szexeltek, erre a taktikus azt válaszolta, hogy így akar segíteni neki abban, hogy lerázza magáról Cristofelt.


Seherezádé és Gergő beszélgetése csúnya vitává alakult, mert a sittes a tőle megszokott bunkó stílusban osztotta ki egykori szerelmét. Többen is a szőkeség védelmére keltek, de Gergő nekik is csúnyán válaszolt. A feszült hangulatot a szerkesztők tovább fokozták, miután levetítették nekik Kinga és Gergő korábbi fülledt hangulatú randiját. A két érintett legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Attilának sem estek jól a látottak, ezért jól beolvasott a cselszövőnek. Kinga összeomlott a történtektől, ezért a fejébe vette, hogy kijön a villából, mert megijedt Attila terrorjától. Gergő megpróbálta megvigasztalni, bár nem sok sikerrel járt, de azt azért sikerült elérnie, hogy ne költözzön megint haza.



A kiválasztáson Fecóra került a zöld kendő. A dumagép alig kapott levegőt a hirtelen jött sokktól, de Kinga, Csaba és Dya berángatta őt a nyugiszobába és lelket öntöttek belé. Attila biztosra vette, hogy Fecó őt hívja majd ki. A dumagép azonban még nem tudja, hogy dönt, mert Seherezádé kihívására is megvannak a nyomós érvei.

 

Veronika, Cristofel és Péter leült egy közös vacsorára, hogy megbeszéljék a kis szerelmi háromszögüket. A skalpvadász pár perc után otthagyta az asztaltársaságot sértődöttségében. Ezután Veronika sírt egy sort az elmúlt hónapok emlékére, majd Péter szerelmet vallott a lánynak. Veronika szerint Peti túllőtt a célon, ezért ő is otthagyta az asztalt és sírva rohant be a nyugiszobába. Cristofel hiába próbálta megérdeklődni tőle, hogy miért sír, ezért Petivel arra a megállapításra jutottak, hogy csak maga miatt sírhat.


 

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!