Milliókért figyeltethették meg az ismert magyar műsorvezetőt

lehallgatás műsorvezető kémkedés féltékenység kém
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy napilap információi szerint valaki kémkedik az egyik kereskedelmi csatorna népszerű műsorvezetője után. A Life.hu által megkérdezett szakértő szerint a módszer nem csupán rendkívül költséges, de ráadásul illegális is lehet.

A napilap információi szerint a műsorvezető számára az lett gyanús, hogy a megszokottnál jóval nagyobb lett a telefonszámlája és csakhamar kiderült, hogy valaki kémszoftvert telepített a mobiljára. Ez a program továbbitotta telefonjáról az elküldött és kapott SMS-eket egy, a műsorvezető számára ismeretlen számra, és ez növelte meg a költségeit. Ezután a nő gyanút fogott, és átvizsgáltatta az autóját is, melyben szintén nyomkövetőt találtak a szakemberek, ráadásul a laptopja is rejtélyes módon eltűnt.

Thinkstock
Thinkstock

Képünk illusztráció

"Ez a magánnyomozás nagyon mocskos része, valójában kukkolás, amit csak nagyon kevés magánnyomozó vállal"- árulta el a Life.hu-nak Tarjányi Péter rendőrségi szakértő a történtek kapcsán. "Kémszoftverekkel és helymeghatározó szoftverekkel dolgozhattak ebben az esetben. Amennyiben a hölgy telefonját, számítógépét is megfigyelték, úgy magántitkot sértettek, és mivel ezeken keresztül akár a számláihoz is hozzáférhettek, így banktitkot is"- tette hozzá a szakember, aki szerint a fentieknél sokkal költségesebb módszerrel is kémkedhettek a műsorvezető után.

"Ha eleinte személyesen, egész nap kémkedtek, akkor akár milliókat is elkölthetett a megrendelő a megfigyeltetésre. Ehhez ugyanis egy egész csoportra van szükség, amely akár napi szinten 3-400.000 forintos költséget is jelenthet" - mondta el Tarjányi, aki szerint amennyiben a férj figyelteti a műsorvezetőt, úgy biztosan nagyon önbizalomhiányos, rosszabb esetben akár paranoid személyiség lehet, akit vélhetően senki nem tudna meggyőzni felesége ártatlanságáról. "Egy olyan férfi, aki ilyen módszerekkel figyelteti meg házastársát, akármit is találnak a nyomozók, csak a rosszat fogja elhinni, hiszen az asszony vétkességét feltételezi. Ha a nyomozó azt tapasztalja, hogy a nő teljesen ártatlan, ezt a férj sosem fogja elhinni, ehelyett azt gondolja, hogy a nyomozó tévedett."

Zámbó Krisztián kapott még egy esélyt - Kialakult az idei X-Faktor döntős csapatahttp://www.life.hu/legykepben/20121007-keresztes-ildiko-es-nagy-fero-csapata-is-osszeallt-az-xfaktorban.htmlÚj életet szeretne kezdeni a gyermekeivel Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/legykepben/20121007-uj-eletet-szeretne-kezdeni-valasa-utan-a-mokka-musorvezetoje-demcsak.htmlLisa visszatérhetett a természetbehttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20121005-lisa-visszaterhetett-a-termeszetbe-nemetorszag-fokak.htmlPornóvillában enyelgett a lányokkal az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121007-delhusa-gjoni-szerelmi-feszke-pornosok-tanyaja-cicciolina-testverenek-a-luxusvillajaban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.