Komár László pontosan tudta, hogy haldoklik

betegség halál búcsú Komár László Hajdú Péter énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kórházból még hazaengedték, miután tüdőembóliával intenzív osztályra került, de Komár László már csak meghalni ment haza. A Frizbi műsorában szeretett volna elköszönni rajongóitól, de erre már nem volt lehetősége - tudta meg a Life.hu.

Komár Lászlónak nem volt elég ereje ahhoz, hogy az esti Frizbi felvételre elmenjen, ezért a stáb készült hozzá szerdán 13.00 órára, hogy Laci otthonában forgassák a búcsúinterjút. Erre azonban az énekesnek már nem maradt ideje.

"Reggel küldött egy SMS-t Komár felesége, Krisztina, hogy Laci meghalt" - mondta el a Life.hu-nak Hajdú Péter, aki a legnagyobb közösségi portálon búcsúzott el Komártól rögtön azután, hogy megtudta a tragikus hírt.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Forrás: MTI/Soós Lajos

Komár hat évvel ezelőtt bevallotta, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, lábában ugyanis daganatot találtak az orvosok. "Kétszer kaptam kemoterápiát, amitől kihullott az összes hajam, ezután leállítottam az összes kezelést és úgy döntöttem, hogy más gyógyítási módszerhez folyamodok. Nagy dózisban kaptam vitaminokat, amik egy ideig segítettek, de két éve újabb daganatot találtak az orvosok" - nyilkatkozta korábban Komár, aki azóta nem beszélt betegségéről, pedig valószínűleg tudta, hogy a gyilkos kór továbbra is pusztítja szervezetét.

Információink szerint a gyilkos kór győzte le ma hajnalban a rock and roll magyar királyát.

Komár összes közeli ismerősét a felesége, Krisztina értesítette, így ők nem a sajtón keresztül tudták meg szeretett barátjuk halálát.

Komár László 1944. november 28-án született Adásztevel városában Komár Márton és Kovács Irén gyermekeként. 1962-1965 között a Scampolo, majd 1965-1967 között a Dogs együttes tagja volt. 1966-ban részt vett a Táncdalfesztiválon. 1967-től ismét a Scampolo tagja, szólistaként. 1969-1970 között az Atlas és a Bergendy együttessel lépett fel. 1971-1972 között a Non-Stop együttes énekese volt. Ekkor jelent meg első szólókislemeze Jóbarátom címmel. 1973-ban a Szemek, Szájak, Szívek együttes tagja volt. 1977-ben jelent meg Sprint című nagylemeze. 1981-ben jelent meg első nagylemeze: a Pepita, melyet azóta számos újabb követett. Dalai rock and roll stílusúak, a magyar Elvis Presley-nek is nevezik, mivel saját bevallása szerint is rajongója az énekesnek. 2011. november 28-án a Hungaroton kiadó életműdíjat adományozott neki.


Meghalt Komár Lászlóhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20121017-komar-laszlo-magyar-enekes-sulyos-betegsegben-elhunyt-felesege-karjai-kozott.htmlKomár László testvérháborúban állhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110401-komar-laszlo-testverhaboruban-all.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.