Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huHuszonnyolc év és mintegy 50 ezer kilométer után ért véget Karl Bushby különleges vállalkozása. A brit férfi november 2-án érkezett meg az angliai Hull városába, ahol kisebb tömeg gyűlt össze, hogy köszöntse. A BBC beszámolója szerint a kalandor az utolsó kilométereket már támogatóival együtt tette meg gyermekkori otthonáig.

Forrás: AFP
A háznál édesanyja, Angela várta, akivel tíz éve nem találkozott.
„Hol voltál? Jó, hogy itthon vagy!” – fogadta fiát az asszony.
A hazatéréskor Bushby már családtagjai is eljöttek. Ott volt 36 éves fia, Adam, valamint 12 éves unokája, akivel most találkozott először személyesen. Édesapja és testvérei szintén a helyszínen várták.
A férfi a megérkezése után bejelentette: felhagy a hosszú gyalogtúrákkal.
Karl Bushby 1998-ban indult el az 50 ezer kilométeres útra
Karl Bushby mindössze 29 éves volt, amikor 1998 novemberében útnak indult a chilei Punta Arenas városából. Két szabályt állított fel magának: az utazás befejezése előtt nem térhet vissza az Egyesült Királyságba, és nem vehet igénybe közlekedési eszközöket.
A következő 28 év során négy kontinenst érintett, és számos veszélyes akadályt kellett leküzdenie.
Átkelt a Panama és Kolumbia között húzódó, sűrű dzsungellel borított Darién-hasadékon, majd a befagyott Bering-szoroson is. Utazásának egyik utolsó különleges próbatétele a La Manche csatorna átúszása volt.
Könyv is készül a rendkívüli utazásról
A brit kalandor a neves német filmrendezővel, Werner Herzoggal közösen dokumentumfilmet is készített az útjáról. Megerősítette, hogy már dolgozik második könyvén, amelyben szintén az utazásairól ír.
Ezeket olvastad már?


