Kossuth-díjas zongoraművész zeneszerző Szomszédok Vukán György
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vukán György Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző. A művész 1941-ben született Budapesten, augusztus 21-én lett volna 72 éves.

Meghalt Vukán György Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, jelentették be a művész Facebook-oldalán. - írja az origo. A bejegyzés szerint a művész hétfőn Agárdon hunyt el. Vukán György 1941-ben született, jövő szerdán lett volna 72 éves. Jazz- és komolyzenei zongoristaként is ismert, többször turnézott Amerikában és a világ számos országában. Több együttesben is játszott, a nyár hátralévő részében is több koncertet adott volna. Mintegy 130 filmzenét is komponált, így A tanú, Az ötödik pecsét, a Te rongyos élet című filmekét, továbbá a Linda című sorozat főcímzenéjét is. Ő játszotta a zongoraszólamot a Szomszédok főcímzenéjében.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Vukán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakának elvégzése után a 1964-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen fogorvosi képzettséget szerzett, mellette zenélt. Zenei munkásságáért 1990-ben lett Erkel Ferenc-díjas, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét adozmányozták neki, majd tavaly átvehette a Kossuth-díjat.

Pályafutása során olyan művészekkel játszott együtt, mint Philly Joe Jones, Clifford Jordan, Linda Hopkins, Anette Lowman, Frank Foster, Clarck Terry, Kenny Wheeler. 1991-ben a sevillai világkiállításon a Creative Art Jazz Trióval együtt lépett fel. Ugyancsak 1991-ben Japánban is fellépett. A Creative Art Jazz Trióval és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral 1996-ban játszott közös koncertjük az "Év Koncertje" lett Hollandiában (Chopin átiratok).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.