Ma tartják a Fölszállott a páva első elődöntőjét

Forrás: MTI/Bruzák Noémi -
szórakoztatás Fölszállott a páva tévé műsor elődöntő Duna tévé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma tartják a Fölszállott a páva 2014 című műsorának első elődöntőjét; a népzenei és néptáncos tehetségkutatót. A Duna televízió élőben közvetíti.

A 2013-ban 8 helyszínen megrendezett területi előválogatókból az idei Fölszállott a páva élő adásaiba, az elődöntőkbe összesen 48 produkció jutott be négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint táncegyüttesek versengenek egymással.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Márciusban négy adáson keresztül kategóriánként három-három produkció mutatkozik be a zsűri előtt, amelynek elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész. A testület tagja Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.

Az elmúlt nyolc hétvégén a Duna nézői a területi válogatófilmeket láthatták: határon innen és túl, szakmai zsűri segítségével több, mint ezer fiatal mérte össze tudását a népzenei és néptáncos tehetségkutatóban.

Közel 600 ezren nézték a Fölszállott a páva döntőjéthttp://www.origo.hu/teve/20121217-kozel-600-ezren-neztek-a-folszallott-a-pava-dontojet.htmlHárom csatorna is adta egyszerre, így jött össze a nézettség a népzenei és néptáncos tehetségkutatónak.TévéTényleg fölszállott a páva - vége a tehetségkutatónakhttp://www.origo.hu/teve/20121216-tenyleg-folszallott-a-pava.htmlA szombat este zárult tehetségkutató műsor döntőjében szóló ének és hangszer kategóriában Csizmadia Anna, szóló tánc és páros tánc kategóriában Berecz István, zenekar kategóriában a Parapács együttes, a tánccsoport kategóriában pedig a Jászság táncegyüttes vihette haza a nyerteseknek járó 1-1 millió forintot a Duna tévé műsorában. A legjobb magyarországi nemzetiségi együttes a Cace Rom lett, a legjobb határon túli produkciónak járó díjat pedig a Szellő táncegyüttes kapta, közönségdíjas az Ördögborda zenekar lett. A tehetségkutatóról itt írtunk hosszabban.TévéSzombat este újra jön a Fölszállott a pávahttp://www.origo.hu/teve/20140109-szombat-este-ujra-jon-a-folszallott-a-pava.htmlAz MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsora ismét nyakába vette a történelmi Magyarországot, hogy néptánc és népzene kategóriákban felkutassa a legjobbakat – közölte Facebook-oldalán a produkció. A műsor ismét a Duna tévén lesz látható, 21.15-től, az első adás természetesen a válogatóról fog szólni, a felvételek java 2013 nyarán-őszén készült, az élő rész a következő hónapokban jön. A műsorról bővebben itt írtunk.Tévé

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.