Krizbai Tecának, a Csillag Születik felfedezettjének élete egyik nagy álma valósulhat meg most, hogy betöltötte a 18. életévét. A gyengénlátó énekesnő vakvezető kutyát kap.
Teca alig várta, hogy nagykorú legyen, de nem azért, mert önálló életet szeretne kezdeni, és el akar költözni otthonról. Hanem azért, mert csak a nagykorú gyengénlátók igényelhetnek négylábú segítséget.
„Régóta szerettem volna már kutyát, mert sokkal biztonságosabb a közlekedés vele, mint a fehér bottal. A segédeszközzel könnyen eltéved vagy elesik az ember, a kutya viszont látja, hová lépünk.A kiképző mindig azt mondja, hogy a kutya nem taxi, szép is lenne, ha beprogramoznánk. Nem kell majd senkit sem megkérnem, hogy kísérjen vagy vigyen el oda, ahol éppen dolgom van. A kutyus árát pedig megkerestem, több millió forintot énekeltem össze a vakvezető kutya kiképzőknek az anyukámék által létrehozott maglódi Fehérbot Alapítvány által szervezett jótékonysági esteken. Egy labradort igényeltem, nyáron már együtt megyünk a képzésére, ősszel megkaphatom. Kinéztek nekem egy féléves kölyökkutyát, a héten megyünk megnézni, mert időben tudni kell, hogy összepasszolunk-e. Fontos, hogy méretre is megfeleljen, megpróbálok majd vele közlekedni. Ezután egy ötnapos bentlakásos képzésen veszünk részt, ahol teljesen össze kell szoknunk, és utána vizsgáznunk kell" – tervezget Teca, aki biztos benne, hogy el fogja kényeztetni a kutyust.

„Szeretem a kutyákat, de bevallom, az idegen ebektől még félek. Összerezzenek, ha megugatnak az utcán, mert nem tudom, hogy kint vagy kerítésen belül vannak. Igyekszem leküzdeni a félelmemet, tisztában vagyok vele, hogy a vakvezető kutyával is jól meg fognak ugatni" - tudtuk meg Tecától, akit május 18-án lehet hallani Budapesten énekelni az Aranytíz Kultúrházban megrendezésre kerülő Integráció a zene és tánc jegyében című gálán.