Sváby András, miután lekerült a TV2 képernyőjéről, elhatározta, hogy csak akkor vállal újból tévés szereplést, ha a felkérés tetszik neki. Az egykori sztárhíradós nyáron a TV Paprikán A boldogság receptjei című műsorban tűnik fel ismét, ahol meglepő módon főzni fog.

Sváby Andrástól nem áll távol a vendéglátás, a konyha szeretete. Jó pár évvel ezelőtt a belvárosban üzemeltetett egy éttermet, amelyből egy idő múlva kiszállt, de egy évvel ezelőtt ismét belevágott az éttermesdibe. Észak-Budán, a Budapest táblától 150 méterre nyitott egy hüttét, amely lassanként zarándokhellyé válik, de nem Sváby személye, hanem kiváló konyhája miatt.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Nem véglegesen tértem vissza, csak egy kis időre vendégszereplő lettem. A főzés nem gyerekkori szenvedélyem, felnőtt voltam, amikor elkezdtem vele ismerkedni. Egyszer karácsonykor úgy gondoltam, hogy most én fogok főzni, és elkezdtem odafigyelni arra, hogy ki hogyan csinálja. Visszaidéztem, hogy a szüleim hogyan készítettek el bizonyos ételeket, elkezdtem főzős műsorokat nézni, szakácskönyveket vásároltam és az internetet bújtam. Imádok főzni, kikapcsol és örömöt szerez, de nem tudnám napi szinten művelni. Így csak kéthetente vagy ünnepnapokon kerül a kezembe a fakanál. Nem mindig szoktam előre eltervezni, hogy mit készítek, hirtelen kedvet kapok, elrohanok és megveszem az alapanyagokat,  majd nekiállok. Az éttermünkben minden ételt szívesen fogyasztok, ha van egy vendéglátóhelyed, akkor kicsit a saját ízlésedre is formálod, így nincs olyan étel, amit ne szeretnék. Mindennap bent eszem és még nem untam meg egyik kaját sem. Szeretem a vendéglátást, de a televíziózás után az internetes vállalkozásomba, a Videoklinikába tettem át a tevékenységem 80%-át" - mesélte András, aki a műsorban eredeti, kínai mogyorós csirkével kápráztatja majd el a nézőket.

/1405/Sv_by2014520141515

„Amikor Pekingben dolgoztam tudósítóként, akkor sok eredeti kínai étel elkészítését megtanultam. Hogy kicsit felidézzem a szokásokat, az egyik forgatásra hoztam Bede Robinak egy 100 napos tojást, és meg is etettem vele. Finom volt, csak az elején nagyon büdös, utána elment a kellemetlen szaga.”

A boldogság receptjei
A TV Paprika vadonatúj, saját gyártású, 40 epizódból álló műsort készített. A recept egyszerű: jól ismert vendégek érkeznek Bede Róberthez nap mint nap, ámde egy kis csavarral. Merthogy senki nem jön üres kézzel, a családi emlékek közül elhozza mindenki a legkedvesebb recepteket, hogy aztán az ételt együtt főzzék meg a séffel. Közben fény derül arra, ki hogyan és mit főz otthon, milyen emlékeket őriznek a családi tűzhely melegéről, vagy éppen milyen családi-baráti eseményhez köthető a kedvenc ételük. A műsor június 2-án, hétfőn, 20 órakor indul.