Sajátos rituáléja van Béres Alexandra kislányának

Forrás: Just Creativ -
kutya kislány állattartás Béres Alexandra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A második babáját váró Béres Alexandra terápiás jelleggel vásárolt magának kutyát, ugyanis rettegett az ebektől. Mára el sem tudja képzelni az életét kutya nélkül. Zoé nevű boxerük kislánya legjobb barátja lett.

"Mióta az eszemet tudom, mindig is volt kutyusunk, teljes jogú családtagként tekintettünk mindegyikőjükre. A kislányom lassan ötéves lesz, de már megtanulta tőlünk, hogy kell bánni a háziállatával. Minden reggel, ahogy felébred, odabújik és megsimogatja Zoét, a boxerünket. Ez a rituálé kettőjük reggeli kis szertartása. Ezen kívül mindig figyel arra, hogy nem szomjas vagy éhes a kutyus, és szívesen részt vesz a közös sétáltatásban" - mesélte Béres Alexandra.

Forrás: Just Creativ

"A természet és az állatok iránti tiszteletre és szeretetre a kicsik nagyon fogékonyak, ezért már gyerekkorukban példát kell mutatnunk nekik. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy gyerekcsatorna, a Minimax a felelős állattartás és a környezettudatos nevelés mellé álljon, hiszen a kicsiket leginkább a meséken keresztül lehet elérni. Ha egyszer állattartásra adta a fejét a lurkó, akkor onnantól felelősséggel tartozik érte, szeretnie, ápolnia, gondoskodnia kell róla, pont úgy, mint bármelyik családtagjáról" - mondja a fitneszguru.

Zámbó Krisztiánra kibuktak a kerekesszékesekhttp://www.life.hu/bulvar/20140529-zambo-krisztian-az-edes-elet-szereploje-megbantotta-a-kerekes-szekes-beteg-embereket.htmlAz Édes Élet szereplője gerincproblémája miatt kényszerült kerekesszékbe, amiről kijelentette, kínos számára, ezzel pedig beteg embereket sértett meg.TV + Bulvár--Beültették és lefagyasztották Sági Szilárdék embrióithttp://www.life.hu/bulvar/20140528--sagi-szilardek-embrioit-beultettek-es-lefagyasztottak.htmlJó úton jár az apaság felé Sági Szilárd és kedvese, Szilvi. A lombikprogram keretén belül 16 leszívott petesejt közül 12 termékenyült meg. Dönteni kellett a sorsukról!TV + BulvárOrigoÍme, a megvalósult celebálom: készül Hajdúék szobrahttp://www.life.hu/bulvar/20140529-hajdu-petert-es-sarka-katat-szoborba-ontik-3d-s-technologiaval.htmlNyolc hazai hírességet öntenek szoborba a 3D-s nyomtatási technika segítségével. A celebritások között természetesen ott volt a Hajdú-Sarka házaspár is, de Nádas Péter is a kiválasztottak közé került. A szobrokat jótékonysági árverésen értékesítik.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.