Kedden este a Budapest Arénában ad koncertet Blondie. Ahogy egész pályafutásuk során, úgy most is sallangok nélküli, a zenére és az élő bulira koncentráló előadásra lehet számítani a csapattól. Nem igényeltek extra látványelemeket, csak egy, a zenével kapcsolatos kérésük volt.

Bár pályafutásukat 40 évvel ezelőtt kezdték, a Blondie folyamatosan bizonyítja, hogy nem valamiféle nosztalgia-zenekarként működnek jelenleg, hanem még mindig ők az egyik legtökösebb csapat a planétán. 

Forrás: Origo

"Az együttes kis felszereléssel és létszámmal utazik, a budapesti előkészületekbe is csupán 22 magyar segít nekik. A közel 200 négyzetméteres színpadon a hátteret egy 3 kivetítőből álló fal adja, amelyeken az élő képek mellett archív bejátszások és látványelemek is színesítik a koncertet majd. Blondie 6 fős legénysége mellett nem lesz más a színpadon, sem vokalistákra, sem más segítségre nincs szükségük ahhoz, hogy még mindig zseniális koncertet adjanak. A Blondie tagjainak 40 év után sincsenek extra kérései, az öltözőbe is csupán kanapét, állólámpát és tükröt kértek. Helyi ételeket és italokat fognak fogyasztani, nem utazik velük saját szakács sem. Az egyetlen extrább kérésük a helyi lemezboltok listája volt, amit napjainkban sajnos már nem is olyan egyszerű teljesíteni" - tudtuk meg a koncert szervezőitől.

Ki az a Blondie?
Az elmúlt négy évtizedben a Blondie nem csupán igazi amerikai nemzeti kinccsé vált, de egyike azon keveseknek, akik befolyásolták a zenét, a divatot és a művészetet is. Egy tiszteletlen Lower East Side-i punkbandából New York szókimondó nemzetközi nagykövetévé váltak - a Blondie örökre a mindannyiunkban megtalálható punk szellemiség szinonimája marad. Slágerlista-vezető sikereik, bátor szerepvállalásuk és ritkaságszámba menő hosszú karrierjük miatt 2006-ban a Rock ‘N’ Roll Hírességek Csarnokába is bekerültek, ráadásul több mint 40 millió eladott albummal is büszkélkedhetnek. Ha megnézzük a bandát, észrevehetjük, hogy az a vibrálás, ami a Blondie-t legendává tette még mindig sokkal kábítóbb annál a ténynél, hogy már a 40. évüket kezdték meg a zeneiparban.