Szkanderben a polgármesterjelölt szava a döntő, vajon a politikában is sikerül neki?

Forrás: Facebook/Lukoczki Károly -
szkander MSZP politika light Lukoczki Károly bíró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu A politikus is ember című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Lukoczki Károlyt, az MSZP XVII. kerületének önkormányzati képviselőjelöltjét.

Lukoczki Károly, szocialista önkormányzati képviselőjelölt szava szentírásnak számít, mármint a szkanderben. Ha éppen nem politizál, akkor a Magyar Szkander Szövetség alelnöke és egyben a sportág bírójaként tevékenykedik. A politikus egykor testépítőként kezdte el az intenzív sportolást, majd innen került a szkander közelébe. Eleinte aktív sportolóként versenyzett, majd kissé lenyugodva, bíróként folytatta. Pár éve Manchersterben a világbajnokságon a 17. helyet szerezte meg.

Forrás: Facebook/Lukoczki Károly

„Már ekkor sem a versenyszellem hajtott, inkább a magyar indulók létszámát szerettem volna emelni. Szerencsére a fizikumom még meglenne hozzá, de manapság már nem szívesen pakolok cementeszsákot, ezt a feladatot inkább a jó erőben lévő fiamra bízom. Ugyanakkor jó érzéssel tölt el az a tudat, hogy lenne még hozzá erőm. 10 éve a szkander szövetség elnöke kért meg, hogy versenyezzek, majd legyek a XVII. kerületi csapat vezetője. Mivel ebben a sportágban kevés a bíró, felmerült, hogy ezen a területen is szükség lenne a tudásomra. Két év múlva a szövetség elnökhelyettese lettem, és ekkor már főleg bíráskodással foglalkoztam. Időnként elindulok egy-egy versenyen, de a politika sok időt vesz el az életemből" - mesélt a kezdetekről a politikus, aki elárulta, hogy ebben a sportban nemcsak az erő számít, hanem a technikának is nagy szerepe van.

"Szükség van egy alapizomzatra és mellette folyamatosan edzeni kell. Mégse az erő a legfontosabb, a technika is sokat számít. Előfordult, hogy egy hatalmas testalkatú bodybuilder lejött hozzánk, és egy hozzá képest aprónak tűnő, 70 kilós ember lenyomta. Gyorsnak kell lenni és összpontosítani kell. Nők is indulnak a versenyeken, ők ugyanolyan erővel rendelkeznek, mit mi, férfiak. Amikor bíróként döntenem kell, akkor nem a hölgyekre és a szépségükre koncentrálok, hanem a teljesítményükre, a szabályokra. Elég rossz bíró lennék, ha hagynám magamat befolyásolni egy bájos mosoly láttán" - nevetett Károly, akinek hatalmas karja ellenére a megfelelő méretű és szabású ing vásárlása sohasem okozott nehézséget.

"Régen a zakókkal karban akadtak problémáim, így ötven év felett már máshol, a hasam táján van némi gondom. Igényem lenne az intenzív sportra, de nem mindig jutok el. Annyit tudok tenni, hogy igyekszem odafigyelni az étkezésemre, tisztában vagyok vele, hogy ami jó, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen. De legalább light kólát iszom" - nevetett Károly, aki hiába szeretett volna kijutni a Litvániában szeptemberben megrendezett szkander-világbajnokságra, a kampány miatt ez a terve nem valósult meg.

A reggeli vitaminbomba a főpolgármester-jelölt, Horváth Csaba titkahttp://www.life.hu/bulvar/20140224-horvath-csaba-mszp-fopolgarmester-jeloltje-vitaminbombaval-kezdi-a-napot.html A Life.hu "A politikus is ember” című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Horváth Csabát, az MSZP főpolgármester jelöltjét!TV + BulvárOrigoSzívecskéket küldözget telefonon feleségének a romantikus politikushttp://www.life.hu/bulvar/20140226-molnar-csaba-dk-demokratikus-koalicio-ugyvezeto-alelnoke-szivecskeket-kuldozget-telefonon.htmlA Life.hu "A politikus is ember” című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Molnár Csabát, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnökét.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huGyurcsány Ferenc főzéssel lazíthttp://www.life.hu/bulvar/20140306-gyurcsany-ferenc-fozessel-lazit.htmlA Life.hu A politikus is ember című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Gyurcsány Ferencet, egykori miniszterelnököt, jelenleg a Demokratikus Koalíció elnökét.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.