Kiderült: a magát koronatanúnak nevező Hulé Éva, Jimmy tavaly áprilisban elhunyt rajongója, állításával ellentétben, nem volt ott a király halála percében.

Ahogy a Life.hu is megírta, sírba vitte a titkát Jimmy halálának szemtanúja, Hulé Éva. A hölgy évekkel ezelőtt állította, ő mindent tud a tragédiáról. Vágó Imréné, Csepel akkori rendőrkapitánya, Jimmy jó barátja, most azonban azt mondja, hogy Hulé azt vallotta a jegyzőkönyvben: nem is tartózkodott a tetthelyen a végzetes pillanatban, hanem éppen ment lefelé a lépcsőn – írja a Bors a Kiskegyedre hivatkozva.

Forrás: Facebook/Jimmy Zámbó

„Éva már meghalt, így nem védheti meg magát. Ezért nem szívesen beszélnék a vele kapcsolatos dolgokról. Maradjunk annyiban, hogy sem Edit, sem én nem teljesítettük bizonyos kéréseit. Viszont bizonyára voltak, akik ígérhettek neki, ha előáll egy másik, nekik jobban tetsző verzióval" – nyilatkozta Vágó Imréné.

Hulé Éva ügyvédje, dr. Gerencsér András azt hangsúlyozta: csak akkor kapcsolódott az ügybe, amikor ismételten elrendelték a nyomozást ügyfele vallomása alapján.

„Nekem Éva mindig ugyanazt mondta, hogy aznap este vita volt, amely félig-meddig dulakodásba fulladt, és aközben sült el a fegyver. Sosem állította, hogy Zámbó Edit lőtte agyon a férjét. Éva nekem sosem beszélt arról, hogy bármit is követelne bárkitől, egyszerűen csak fájlalta, hogy Edit asszonnyal megszűnt a viszonyuk" – fogalmazott az ügyvéd.