Peter Srámek, Várhegyi Lucas Palmira, Fehérvári Gábor Alfréd és Czibi Norbert. Ők azok az énekesek, akik néhány perccel ezelőtt még bízhattak abban, hogy ma a Rising Star dobogójának a legfelső fokára állhatnak. Nos, Gábor már biztos nem nyeri meg a versenyt. Az első forduló után ő kapta a legkevesebb szavazatot, így ő lett a TV2 tehetségkutaójának negyedeik helyezettje. 

Úgy tűnik, a jóképű énekest hiába ostromolták a rajongók, hiába kapott szerelmes leveleket és üzeneteket, nem szavaztak rá ma elegen a nézők közül. Igaz, Gábor betegen állt színpadra vasárnap este, sőt pár napja kórházba került, így még az is kétséges volt, hogy képes lesz-e folytatni a versenyt. 

Nem csak Gábor, de Majka is betegen állt a Rising Star színpadára a döntőben. A műsorvezetőt az influenza döntötte le a lábáról, igaz, ebből semmi nem látszik rajta. 

Mi már tudjuk ki nyeri a Rising Star döntőjét
Kíváncsiak voltunk, hogy szerintetek ki érdemli meg azt, hogy az első helyen végezzen. Így szavaztatok!