Fábry Sándor megállapodott a köztévével

Fotó: RTL Klub -
MTVA megállapodás köztévé humorista műsor Fábry Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legfrissebb hírek szerint már márciusban újra látható Fábry Sándor műsora a magyar televízión.

Régebben ugyan felmerült, hogy nem folytatja tovább Fábry Sándor az MTVA-n, most azonban rendeződött a humorista helyzete és csütörtökön szinte mindenben megegyeztek a köztévések Fábry Sándorral. Állítólag már csak az aláírás hiányzik. A megállapodás értelmében Fábry Sándor saját cége gyárthatja tovább a műsorát. – írja a Bors.

Fotó: RTL Klub

„Csütörtökön kellett bemennie Fábrynak a köztévébe, hogy a műsor szerződésének legapróbb részleteiről is megállapodjanak, és pontot tegyenek az ügy végére" – tudta meg a lap, a showman röviden reagált a hírre.

„Megállapodtunk, de biztosat azonban csak akkor mondanék, és a műsorral kapcsolatos esetleges változásokról, újításokról is csak akkor beszélnék, ha már alá is írtuk a szerződést" – magyarázta, arra utalva, hogy még csak a szerződés tartalmáról jutottak egyezségre.

Az MTVA sajtóosztálya a lapnak megerősítette a hírt: „Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Fábry című műsor 2015. március 19-én újra a közmédia képernyőjére kerül. Az epizódok a tavaszi struktúrában csütörtökönként, kétheti rendszerességgel fognak megjelenni. A díszlet kisebb ráncfelvarráson esett át. Az MTVA és a Trisó Produkciós Kft. közötti szerződésre vonatkozó kérdéseit közérdekű adatigénylésként kezeljük. Válaszainkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően megküldjük" – közölték írásban.

Milliárdos bevétel ütheti Fábry markát

Ahogy a Life.hu régebben megírta, adásonként 15-18 millió forintot, azaz a kétéves szerződése alatt minimum 600 millió forint közpénzt fizet az MTVA Fábry Sándornak, hogy saját új műsort készítsen a magyar televízióban. A showman a saját műsora producere is egyben.
Várhegyi Lucas Palmira: "Nem vagyok egy érzelmes, puszilgatós, ölelgetős lány"http://www.life.hu/bulvar/20150216-varhegyi-lucas-palmira-nem-akar-elszakadni-versenytarsaitol.htmlA 18 éves tanulólány egy plázából indult el a világot jelentő deszkák meghódítására, és nyertemeg a TV2 Rising Star című tehetségkutatóját. Egyszer kiesett, majd a nézők visszaszavazták, és csak néhány szavazat különbséggel nyerte meg a versenyt. Mit gondol a győzelméről az érettségi előtt álló tehetség?TV + Bulvár--New Yorkban Valentin-napozott a szingli Irina Shayk és a facér Lewis Hamiltonhttp://www.life.hu/bulvar/20150216-a-szingli-irina-shayk-es-lewis-hamilton-new-yorkban-valentin-napoztak.htmlMi a közös Lewis Hamiltonban és Irina Shaykban? Mindkét sztár most töltötte évek óta először szingliként a Valentin-napot.TV + BulvárAFPKommentekben támadták a Rising Star győzteséthttp://www.life.hu/bulvar/20150216-varhegyi-lucas-palmira-a-tv2-rising-star-gyozteset-betamadtak-a-kommentelok.htmlMáris támadások kereszttüzébe került Várhegyi Lucas Palmira, aki a TV2 Rising Star tehetségkutatójában épphogy legyőzte Czibi Norbit.TV + BulvárOrigoTóth Vera kiborult - Etikátlannak tartja A Dal zsűritagjának kritikájáthttp://www.life.hu/bulvar/20150216-toth-vera-kiborult-etikatlannak-tartja-a-zsuritag-kritikajat-a-dalban.htmlCsalódást okozott a zsűri A Dal szombati középdöntőjében Tóth Verának. Az ítészek szavazatai alapján Csemer Boglárka - Boggie, Mujahid Zoltán és Szabó Ádám, a nézők szavazatai alapján pedig a Spoon jutott tovább.TV + Bulvár--Aleska Diamond Berki Krisztián után futhathttp://www.life.hu/bulvar/20150216-aleska-diamond-volt-pornoszineszno-kihivta-lepcsofutasra-berki-krisztian-musorvezetot-hamarosan.htmlTizennyolc emeltnyi lépcsőfutás vár a furcsa párra. A kérdés már csak az, ki fut ki után... és az, hogy vajon Aleska komolyan gondolta-e, hogy pár lépcsőfokot ráver a magyar izommacsóra?TV + Bulvár--Carrie Bradshaw festőművész szerelme szexin ropjahttp://www.life.hu/bulvar/20150216-carrie-bradshaw-a-sex-es-new-york-sztarjanak-sorozatbeli-pasija-mihail-barisnyikov-balettmuvesz.htmlMihail Barisnyikov balettművész a Szex és New York utolsó évadában tűnt fel és Carrie idős pasiját alakította. Most pedig azt is megmutatta, 67 évesen milyen jól tolja a Szomorú vasárnap remixére.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.