Kárász Róbert Demcsák Zsuzsa Várkonyi Andrea TV2
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyik napról a másikra elküldték az összes fodrászt, sminkest és stylistot a TV2-től. A képernyősök volt kollégáikért petíciót írtak alá, amelyet a csatorna csatorna tulajdonosának címeztek. 

A Bors információi szerint a TV2 műsorvezetői arra kérték Yvonne Dedericket, hogy a jövőben is az eddigi sminkesekkel, fodrászokkal és öltöztetőkkel dolgozhassanak, ahogy hosszú éveken át tették azt.

"Tekintettel arra, hogy a képernyős munkánkból következően arcunkkal képviseljük a csatornát, fontos számunkra, hogy a mi véleményünket is figyelembe vegyék a megjelenésünkkel összefüggő szakmai kérdésekben"írják többek között. A petíciót aláírta Kárász Róbert, Demcsák Zsuzsa, Joshi Bharat, Várkonyi Andrea, Gaál Noémi, Berki Krisztián, Czippán Anett és Váczi Ger­gő is.

Forrás: Facebook/Mokka

A napilap egyébként úgy értesült, hogy a szakembereknek azért kell menniük, mert a csatorna a továbbiakban egy másik céggel fog szerződni.

"A változás természetes része a televíziózásnak, a styling területen is több céggel dolgoztunk már együtt, számos szakember megfordult már a csatornánál. A jelenlegi döntés végleges, a jövőben a TV2-nél évekkel ezelőtt már bizonyított szakemberek látják majd el a képernyősök megjelenéséért felelős feladatokat. A következő időszakban megújul a TV2-es műsorvezetők stylingja, aminek az eredményét a nézők hamarosan láthatják a képernyőn" – mondta Koltay Tamás, a TV2 kommunikációs vezetője.

Friderikusz Sándor: "Liptai Claudia jól kicsinált téged"http://www.life.hu/bulvar/20150423-gesztesi-karoly-lesz-az-osszezarva-friderikusszal-elso-vendege-aki-szerint-liptai-claudia-kicsinalta.htmlMint már megírtuk, Gesztesi Károly lesz az Összezárva Friderikusszal első vendége. Sajtóhírek szerint a színész nem volt tekintettel a házigazdára, ő azonban azt állítja, nagyon jól megvoltak egymással. TV + BulvárOrigoHódi Pamela: "40 napot ki lehet bírni szex nélkül"http://www.life.hu/bulvar/20150423-hodi-pamela-szerint-40-napot-ki-lehet-birni-szex-nelkul.htmlMi más lenne a téma az Éden hotel háttérműsorában, az Éden éjjelben, mint a szex. Pamela nem tett lakatot a szájára és kifejtette a véleményét Éden Nóriról. Nézzétek: TV + BulvárOrigoHajdú Péter: "Nem találok már kihívást műsorvezetőként"http://www.life.hu/bulvar/20150421-hajdu-peter-nem-talal-mar-kihivast-musorvezetokent-egyszer-felhagy-vele.htmlA Frizbit szereti, de már nem keresi a kihívásokat a műsorvezetésben. Hajdú Péter állítja, üzletemberként sokkal keményebb, mint amit a néző a Frizbiben megszokott tőle. Azt mondja, nem veszi komolyan, ha a legantipatikusabb műsorvezetőként emlegetik, és azt sem, ha a legszimpatikusabbként. Azt azért persze nem bánja, ha a Facebook-posztjait lájkolják. TV + BulvárFotó: Szabó Balázs/Life.huKasza Tibi: "Nagydumás hülyére mindig van igény"http://www.life.hu/bulvar/20150420-az-irigy-honaljmirigy-25-eves-evforduloja-alkalmabol-fotozta-a-csapatot-kasza-tibi.htmlAz Irigy Hónaljmirigy 25 éves évfordulója alkalmából fotózta a csapatot Kasza Tibi. A zenekar tagjai és Tibi a Life.hu videóriportere Németh Máté kamerái előtt oltotta egymást. Kasza azt is elárulta, mihez kezd, ha esetleg a csatornával együtt úgy döntenek, megszűnik a show-ja. Videónkból te is megtudhatod. TV + Bulvár--Fodor Zsóka: "Érettségim nincs, diplomám van"http://www.life.hu/bulvar/20150419-fodor-zsokanak-diplomaja-van-erettsegije-nincs.htmlMég gimnazista volt, amikor felvették a főiskolára Fodor Zsókát. Így, furamód, diplomát szerzett, de értettségizni sose érettségizett. TV + Bulvár--Bulvárrap: "A Rékasi Károly megmutatta azt, hogy hol lakik"http://www.life.hu/bulvar/20150412-bulvarrap-hegyi-rolival-benne-rekasi-karoly-vv-eva-eden-hotel.htmlAz szjger.hu rappere hetente egyszer beugrik a Life.hu-ra, nem kíméli a celebeket és elrapeli a legemlékezetesebb híreket. A BulvárRAP-ből költői túlzással mindenről értesülhetsz, ami a héten történt.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.