fitneszterem Bíró Ica bérbeadás edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bíró Ica megoldást talált a 236 négyzetméteres, egykori klubjának hasznosítására, amely miatt egyre nehezebb helyzetbe került, alaposan eladósodott. Évek óta próbálkozott eladni vagy kiadni a közel 100 millió forint értékű, Széll Kálmán térhez közeli ingatlant, amelyre bankkölcsönt vett fel, és amely törlesztőrészlete az évek során duplájára emelkedett. Több év vergődés után végre bérbe vették.

Kicsit fellélegezhet az egykori Metal Lady, aki megszabadult az üresen álló üzlethelyiség gondjaitól. Egy ismerőse látott fantáziát az egykor szebb napokat is megélt, összenyitott két lakásban, amit ezentúl nem csak bérbe ad, de saját kis irodájában dolgozni is fog. Újraéleszti egykori egészségközpontját, csak kicsiben.

Forrás: www.biroica.hu

„Már megkezdődtek az átalakítások, én egy szobában tudom majd folytatni a megújulás projektemet, így aki akar, meg tud találni. Voltak mélypontok, de az életben nemcsak magaslatok, mélységek is vannak. Emberként kell végigcsinálni, nincs lelkiismeret-furdalásom, soha senkit sem használtam ki. A bankok becsaptak engem is, mint sok magyar embert. De én nem fogom ágyban párnák között végignézni, ahogy kirabolnak. Úgy látszik, a Jóisten velem van, ugyanis végre ki tudtam adni a termemet, és az ingatlanárak elindultak felfelé, az emberek nem teszik bankba a pénzüket, hanem ingatlanba. Ha jön rá vevő, akkor természetesen eladom. Most a csapat velem együtt sző közös terveket, újra elérhető lesz az Ica" – lelkesedett a fitneszlady, aki újból edzeni kezdett.

Két napja újból keményen edzem is, a fiatalember, aki kivette a termet, és a barátnője is velem jár el edzeni. Biztattak, hogy mutassam meg, mit tudok még, ráadásul anyukájuk az én gyakorlataimra tornázott a kezdet kezdetén. A mozgással és az életszemléletemmel is reményt akarok adni az embereknek, jó például akarok szolgálni. Mindenkinek csak azt üzenem, ne csüggedjen, ne féljen, nyújtsunk egymásnak segítő kezet".

Nyertes Zsuzsa alaposan rákészült a vetkőzésrehttp://www.life.hu/bulvar/20150429-nyertes-zsuzsa-alaposan-rakeszult-a-vetkozesre.htmlMinden színésznőnek komoly kihívást jelent, ha vetkőzős szerepre kérik fel. Így volt ezzel a Nyertes Zsuzsa is, aki komoly testkezelésbe kezdett, hogy ne kelljen szégyenkeznie a színpadon.TV + Bulvár--Elfelejtett rutinvizsgálatra menni a szívével a Barátok közt Vili bácsijahttp://www.life.hu/bulvar/20150428-elfelejtett-rutinvizsgalatra-menni-szivevel-a-baratok-kozt-vili-bacsija.htmlAnnyira jól érzi már magát a Barátok közt Vili bácsija, Várkonyi András, hogy elfelejtett elmenni a kötelező rutinvizsgálatra.TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huExkluzív – Megszületett Szebeni István kisfia, a tévés könnyek között vette karjába a kicsithttp://www.life.hu/bulvar/20150429-megszuletett-szebeni-istvan-kisfia-patrick.htmlMa éjjel világra jött Szebeni István kisfia. Patrik a vártnál hamarabb született.TV + Bulvár--Őssejtbotrány: Fásy Ádámot 7 millióra büntettékhttp://www.life.hu/bulvar/20150430-fasy-adamot-zeneszt-7-milliora-forintra-buntettek-az-ossejtbotrany-pereben-a-zenesz-a-tv2-mokka.htmlFásy Ádám a TV2 Mokka adásában elmondta, a vádpontokat ő csak a tárgyaláson ismerte meg, és az elsőfokú ítélet ellen fellebbeznek ügyvédjével.TV + BulvárMTIMajka: "Vonzó ajánlatot tett az RTL Klub, de úgy döntöttem maradok"http://www.life.hu/bulvar/20150429-majka-nem-szerzodik-az-rtl-klubhoz-marad-a-tv2-nel.htmlAhogy mi is hírt adtunk róla, a Rising Star műsorvezetője már castingon is járt a TV2 konkurens csatornájánál, amely a Hungary’s Got Talent című, ősszel induló új show-műsort akarta rábízni. TV + Bulvár"Hájas vagy" - Kárász Róbert élő adásban szólt be Mádai Viviennekhttp://www.life.hu/bulvar/20150429-karasz-robert-elo-adasban-szolt-be-madai-viviennek.htmlKárász Róbert nem túl udvarias kommentárral fogadta Mádai Vivien őszinte képeit, amelyek szülése után készültek. Szerencsére Vivien nem vette magára a sértő szavakat.TV + BulvárOrigoHajas László nem ment el lánya esküvőjérehttp://www.life.hu/bulvar/20150429-hajas-laszlo-sztarfodrasz-nem-ment-el-lany-eskuvojere-las-vegasba-interneten-kovette-a-ceremoniat.htmlLemaradt a nagy napról az örömapa, akinek lánya messzi földön, távol édesapjától tartotta az esküvőjét.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.