A kis Natasa Zselyke nem mindennapi meglepetésnek örülhetett, hiszen édesapja ismét kitett magáért.

Berki Krisztián sokáig hezitált, hogy részt vegyen-e egy lovas rendezvényen, de végül annyira megtetszett neki az ott uralkodó hangulat, hogy egy pónival tért haza – írja az rcnews.hu. 

Forrás: Instagram/Berki Krisztián

„Úgy éreztem, hogy Krisztián, bár megosztó személyiség, mégis sokan kíváncsiak lennének rá. Sokáig kellett győzködnöm, de végül kötélnek állt, és egyikünk sem bánta meg. Bár lóra nem ült, de lovas fogatot hajtott, érezni lehetett, hogy megérintette őt a vidéki élet. Olyan volt, mint egy modern kori Rózsa Sándor. Éppen ezért hálából ajándékba adtam neki egy pónilovat" – újságolta Bertók Viktor, I. Szabolcsi Lovas Fesztivált és Nyírségi Vágta főszervezője.

Berki is elégedetten távozott, hiszen később úgy nyilatkozott, kár lett volna kihagynia az eseményt, a vidéki életforma, a nemzeti kultúra, a pálinka, a kenyér, a hagyományőrzés mind elemi erővel hatottak rá. "Szeretnék magamnak egy saját mént, de egyelőre nem találtam a méreteimnek megfelelőt, ugyanis a Magyarországon létező legnagyobb fekete lovat szeretném megszerezni. A póninak viszont örülök, amit természetesen a kislányomnak adtam. Lovas nemzet vagyunk; ne csak a Berki üljön lovon, hanem a lánya is!" – jelentette ki a magyar macsó.