Először szólalt meg a pannonhalmi főapát azóta, hogy kirobbant a bencés gimnáziumban a pedofilbotrány. 

"Mindannyiunkat megviselte az elmúlt időszak, a kiskorúak veszélyeztetésének tényével való szembesülés, az ennek rendezésével kapcsolatos kihívás és kötelezettség, ugyanakkor meg kellett magunkat védeni az oktalan támadásoktól, és ez az atya védelmére is vonatkozik.

Hibázott, bűnt követett el, de meggyőződésem, hogy nem érdemli meg azt a brutális, embertelen reakcióáradatot, amely különféle csatornákon át a személye felé áradt. Ami történt, azt súlyos bűnnek tartom, nem mentegetem az érintettet" – írta Várszegi Asztrik a SzemLélek blognak nyilatkozva.

Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapátFotó: Polyák Attila - Origo

„Azt szerettük volna, hogy ne mástól, hanem tőlünk értesüljenek az egészről az emberek. Eszünk ágában sem volt eltussolni, ami történt. A Vatikánt is értesítettük, személyesen jártam a Hittani Kongregációnál az ügyben. Azt követően léptem a nyilvánosság elé, amikor már eljutott hozzám a vatikáni állásfoglalás. Úgy érzékelem, átbillent a szexualitás témája felé a közvélemény figyelme, noha még az érintett diákok is kétségbe vonják, hogy ilyesmi lett volna az elsődleges indíték. Nagyobb jelentősége van a pszichés bántalmazásnak, egyfajta lelki zsarolásnak. Az illető személyiségében volt egy megosztó attitűd. Amellett, ami történt, rengeteg értékes dolgot művelt a zene, a kultúra világában.”

"Szembesítettük a tényekkel, eljárás indult ellene. A nyilvánosság előtt is kiderült, mit követett el. Tettei következményeként elhagyta a rendet, de amikor először felmerült a gyanú, már akkor felmentettem a tanári tevékenység alól. Azóta kérte Ferenc pápától a papi szolgálat alóli felmentését is.” 

Apáca sétál a Pannonhalmán az apátság egyik belső kertjébenFotó: Polyák Attila - Origo

„A volt szerzetes bocsánatot kért mindazoktól, akikkel találkozott, vagy levélben kommunikált velük. A bencés közösség nevében én magam is bocsánatot kértem mindenkitől, akit ez az ügy érintett. Püspökként pedig az a feladatom, és ezt szeretném ezúton is megtenni, hogy bocsánatot kérjek azért, hogy mi, keresztények ilyenek is vagyunk.”