A világ legszebb lánya már két éve eljegyzett menyasszony, azonban az esküvő még mindig várat magára.

Edina, és Máté szerelme már hat éve tart. A pár tavaly tartotta volna az esküvőjét, azonban a szépségkirálynői teendői miatt le kellett mondania élete másik legnagyobb álmáról. Azonban hiába a szerelem, a nagy nap ebben az évben is lekerült a napirendről, és újból halasztásra került. - írja a Blikk.

Fotó: Polyak Attila - Origo

"A párommal, Mátéval hatodik éve vagyunk együtt, és két éve kérte meg a kezemet. Úgy volt, hogy 2014-ben lesz az esküvő, de a korhatár miatt a tavalyi volt az utolsó alkalom, hogy jelentkezhettem a Miss World Hungaryre, ezért elhalasztottuk a nagy napot. Ha jön egy olyan munka, amely a pályám szempontjából fontos lehet, akkor sajnos megint csúsztatunk az esküvőn. Így történt az idén is, hiszen most sok felkérésem adódott." - nyilatkozta a Blikknek Edina.