Nyolc év után újra Budapestre költözik a 28 esztendős Dósa Mátyás, a Barátok közt egykori sztárja.

A fiatal színész korábban otthagyta a Barátok köztöt, és Szolnokra ment, hogy az ottani színházban bizonyítsa, nem csupán egy sorozatsztár. Most, nyolc évvel később, rengeteg tapasztalattal és számos szakmai díjjal a háta mögött ismét a váltás mellett döntött: Matyi ugyanis a fővárosba költözött - írja a Blikk.

Dósa Mátyás.Forrás: Csabai István

"Tudom, hogy bátor vagyok, hiszen manapság mindenki próbál biztosra menni. Én sem felelőtlenül, minden hidat felégetve jöttem el, négy darabban továbbra is láthatnak majd Szolnokon. De a kedvesemmel, Alexandrával egy ideje már mehetnékünk volt, éreztük, hogy változásra van szükségünk, úgyhogy lépnünk kellett" - nyilatkozta Matyi, aki a napokban az utolsó adag cuccát is elhozta a korábban bérelt vidéki lakásból, hogy barátnőjével Budapesten kezdjen új életet.

"Hiá­ba játszottam már Szolnokon főszerepeket, itt ismét meg kell másszam a lépcsőfokokat, de a nagy álmom, hogy újra felléphessek valamelyik zenés színház színpadán, hiszen gyermekként már volt szerencsém ehhez" - vallotta be Matyi, aki ennek érdekében válogatásokra jár, és keresi a lehetőségeket.

Néhány már meg is találta, egy ideje ugyanis rendszeresen szerepel a veresegyházi Veres1 Színházban, de van még kapacitása bőven arra, hogy Budapesten is megvesse a lábát.

"A döntésben, hogy Budapestre helyeztem át az életem középpontját, az is közrejátszott, hogy nagyon hiányzott a családom, a barátaim. Persze most nagyon élvezik, hogy újra itt vagyok, anyukám nem győzi főzni a finomságokat, apukám segít pakolni, a barátaim pedig sorra jelentkeznek a programötletekkel. Egyelőre azonban várniuk kell még egy kicsit, a kipakolás és a berendezkedés után ugyanis egy kicsit elmegyünk nyaralni, hiszen utána sok dolog vár rám."