Döbbenetes fotókon a vihar utáni Budapest

fotó vihar esernyő Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Országszerte számos helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. Több helyen, köztük a fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. De a viharnak áldozatai is voltak. Mutajuk őket. 

A vasárnap Budapest felé érkező vihar súlyos károkat okozott - a tűzoltók még mindig ezek felmérésén dolgoznak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: vasárnap éjfélig mintegy kilencvenszer riasztották őket. Főként leszakadt faágak, valamint a hirtelen lezúduló felgyülemlett csapadékmennyiség okozott gondot.

A valódi károk mellett a Life.hu szerkesztője megtalálta azokat a veszteségeket is, amelyek ugyan kevésbé drasztikusak, de mindenképpen fájdalmasak. Legalábbis azoknak, akik a viharban elvesztették legféltettebb kincseiket.

/1508/Halot2015817104527

Több helyen épületek is megrongálódtak, köztük csaknem húsz lakóépület. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon 17 családi ház tetejéről sodort le cserepeket a szél. Az egyik lakóház lakhatatlanná vált, az ott lakó két felnőtt és egy gyermek rokonokhoz költözött. A vihar során több településen volt áramkimaradás is. Csongrád megyében, Szegeden pedig villámcsapás miatt kigyulladt egy lakóépület. Személyi sérülés nem történt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.