Endrei Judit 17 év után újra képernyőn

Fotó: Faluhelyi Fanni/Life.hu -
Endrei Judit ATV Magyar Televízió tévé bemondó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lubickol új műsorában a legendás műsorvezető, aki sok újdonsággal találkozott a forgatásokon. 

Tizenhét év után újra a képernyőn Endrei Judit, a Magyar Televízió korábbi bemondónője, akit az elmúlt közel két évtizedben többször megkerestek különböző műsorokkal, de egészen mostanáig nem mondott igent egyik felkérésre sem – írja a Blikk.

Endrei Judit: "Remélem, lassan tényleg én következem!"

17 éve már csak vendégként láthattuk a médiában, pedig 20 éven át - talán mondhatom - szinte mindenki "Juditkája" volt. Korhatártalanul gondolkodik, dolgozik és létezik. Endrei Judittal Szily Nóra beszélgetett.
Fotó: Faluhelyi Fanni/Life.hu

„Vagy nem volt kedvem, vagy nem olyan helyre hívtak, ahova mentem volna" – vallott az okokról Endrei, aki jövő héttől A nő háromszor című műsorban lesz látható az ATV-n. "Beszélgetőtárs vagyok. Tetszik ez a helyzet, hiszen ugyanazt kell csinálnom, mintha otthon lennék: érdekes emberekkel kell beszélgetnem. Ebben a szerepben most lubickolok, eljátszadozom kicsit megint, hiszen a tévézés mindig is az életem része volt, és az is lesz" – mondta a műsorvezető, aki sok újdonsággal találkozott.

"Elsőre az volt az érzésem, hogy sokkal több ember van bent a stúdióban, mint anno. Másodszor pedig az tűnt fel, hogy mennyivel több ember segít egy szereplőnek. Értem ezalatt a sminkest, a fodrászt, az öltöztetőt. Az utóbbival rögtön úgy kezdtük, hogy rámutattam pár darabra, hogy melyiket szeretném felvenni. Ő meg mint egy rossz kisgyereket, szép szóval rávett arra, hogy próbáljam fel mégis az általa kiválasztott ruhákat. Végül pedig még tetszett is az eredmény" – magyarázta Judit.

Endrei Judit idősek otthonába költözik

A Life.hu cikkéből megtudhatod, miért döntött így a műsorvezető, aki még aktívan tevékenykedik, könyveket ír, és ha hívják, egy-egy műsorban is szívesen részt vesz.
Balázs Klári: "Nem tartom magam újgazdag kisasszonynak"http://www.life.hu/sztarok/20150907-balazs-klari-enekesno-korda-gyorgy-felesege-maximalista-amikor-hazimunkarol-van-szo.htmlDurva híresztelések keltek szárnyra Balázs Kláriról, aki állítólag sorra rúgja ki a háztartási alkalmazottait. Korda György Klárikája szerint azonban ebből semmi sem igaz.TV + SztárokOrigoBangó Margit: "Fejjel betörtem a szélvédőt"http://www.life.hu/sztarok/20150907-bango-margit-csaladi-problemak-miatt-szenvedett-sulyos-autobalesetet.htmlA Kossuth-díjas énekesnő néhány nappal ezelőtt szenvedett súlyos balesetet, amikor az autójuk hátulról belerohant egy kamionba. Bangó Margit az ütközés pillanatairól beszélt.TV + SztárokOrigoCinthya Dictator hisztizése kiverte a biztosítékot a TV2 műsorának forgatásánhttp://www.life.hu/sztarok/20150907-cinthya-dictator-hisztizese-kiverte-a-biztositekot-a-tv2-musoranak-az-ezek-megorultek-forgatasan.htmlStábtagok szerint a fotós lánnyal igazán nem volt könnyű együtt dolgozni. Pánikolt, hisztizett, nyafogott. TV + SztárokOrigoEgyütt úszkál a tengerben Tolvai Reni és Kállay-Saunders Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20150906-egyutt-uszkal-a-tengerben-tolvai-reni-es-kallay-saunders-andras.htmlCipruson nyaral a sztárpár, Tolvai Reni és Kállay-Saunders András.TV + Sztárok--David Beckham repülni tanítja kutyusáthttp://www.life.hu/sztarok/20150906-david-backhem-cuki-videon-repulni-tanitja-a-kutyajat.htmlDavid Beckham + cuki kutya = felrobban az internet! Mi szinte leolvadtunk a székünkről az alábbi rövidke videó láttán.TV + SztárokAFPSosem találnád ki, melyik sorozatért rajong Erzsébet királynő!http://www.life.hu/sztarok/20150905-erzsebet-kiralyno-kedvenc-sorozata-a-downtown-abbey.htmlBrian Hoey, a királyi család önéletrajzírója kotyogott ki a minap elég meglepő információkat Erzsébet királynőről. Az uralkodó ugyanis valódi sorozatfüggő, a kedvence pedig nem más, mint a Downtown Abbey. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.