Emberi robotot bántalmazott egy ittas japán férfi

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Ociacia -
düh érzelem ügyfélszolgálat rendőrség Japán támadás kár robot
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Őrizetbe vettek egy japán férfit, aki - a gyanú szerint ittasan - egy ember formájú robotot bántalmazott, így vezetve le egy távközlési cég ügyfélszolgálata iránt érzett dühét.

A 60 éves Kiicsi Isikaváról az egyik biztonsági kamera készített felvételt, amint belerúg a SoftBank japán telekommunikációs és internetszolgáltató cég Pepper nevű beszélő robotjába. Sajtóhírek szerint a részegnek látszó Isikava az egyik hús-vér alkalmazott viselkedésével volt elégedetlen, és az automatizált roboton töltötte ki a mérgét.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Ociacia

A Tokió közelében fekvő Kanagava egyik boltjában elkövetett támadás következtében a robot reflexei és mozgása lelassult - írta a Szponicsi című bulvárlap.Kanagava prefektúra rendőrsége közölte, hogy megpróbálja megállapítani az okozott kár értékét.

A 120 centiméter magas Pepper, amely a világ első, érzelmeket felismerő és kimutató robotjaként került kereskedelmi forgalomba Japánban, köszönti az üzletbe betérő vásárlókat és bemutatja nekik a nyugat-japán Tottori prefektúrából származó árukat.

Jamie Oliver elképesztő dolgot művel egy banánnal - Videó! http://www.life.hu/news/20150909-jamie-oliver-bumerangkent-dobalja-a-banant-ami-visszajon.htmlMielőtt bárki félreértené, a népszerű szakács semmi perverz dolgot nem csinál a felvételen. A banánt szó szerint bumerángként használja!NewsBear Grylls és Barack Obama együtt csócsálták a nyers lazacot http://www.life.hu/news/20150909-bear-grylls-es-barack-obama-kalandturara-indult-a-vadonba-ahol-nyersen-ettek-lazacot.htmlA híres kalandor Alaszkába vitte magával az amerikai elnököt, aki igencsak jól bírta a kiképzést. Sőt, még egy nyers lazacot is hajlandó volt megenni!NewsOrigoHalott barátnőjével szelfizett, gyilkossággal vádoljákhttp://www.life.hu/news/20150909-halott-baratnojevel-szelfizett-gyilkossaggal-vadoljak.htmlSzelfizett barátnője holttestével egy kínai fiú, majd megosztotta a képet egy kínai közösségi oldalon. NewsThinkstockAngelina Jolie a szexuális erőszak ellen szólalt fel a brit parlamentbenhttp://www.life.hu/news/20150909-angelina-jolie-szineszno-a-haboruban-elkovetett-szexualis-eroszak-ellen-szolalt-fel.htmlA színésznő-rendező szívszorító történeteken keresztül szemléltette: a terroristák legnagyobb fegyvere a bombák és a gránátok után a nemi erőszak.News--Újabb fordulat Bobbi Kristina Brown halálának ügyébenhttp://www.life.hu/news/20150909-nick-gordon-tagadja-a-vadakat-amelyek-szerint-o-olte-meg-bobbi-kristina-brownt.htmlWhitney Houston néhány hónappal ezelőtt elhunyt lányának tragédiájáért egy ideje már a barátját, Nick Gordont tartják felelősnek. A 25 éves férfi tagadja a vádakat.News--Elhunyt a gyorsasági motorversenyző, Bitter Sándorhttp://www.life.hu/news/20150909-bitter-sandor-motorversenyzo-elhunyt.html44 évesen elhunyt a magyar gyorsasági motorsport legendája, Bitter Sándor. Egy végzetes baleset okozta halálát. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.