Király Viktor továbbjutott az amerikai The Voice-ban?

interjú szereplés The Voice Gwen Stefani énekes tehetség Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Király Viktor az amerikai The Voice-ban próbál szerencsét, az első nyilvánosságra került videó alapján pedig úgy tűnik, a zsűri elégedett volt a szereplésével. Király Viktor az első benyomásairól az MR2 Petőfi Rádióban mesélt - igazán sejtelmesen. 

"Sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom azt, hogy továbbjutottam" - mondta Király Viktor Buda Mártonnak, aki arra próbált célozgatni, hogy egy nemrég nyilvánosságra került videó alapján úgy tűnik, a The Voice egyik zsűritagja, Gwen Stefani nagyon elégedett volt Viktor produkciójával. Ez pedig a rádiós szerint arra enged következtetni, hogy az énekes továbbjutott.

Forrás: Margitay Klára/Life.hu

Mivel azonban Viktort titoktartási szerződés köti a műsor alatt, többet nem árulhatott el a teljesítményéről, azt azonban elmondta, hogy 8 hónapja erre a megmérettetésre készül. "50 ezren jelentkeztek az idei The Voice-ba. Rengeteget készültem rá, a tévénézők pedig szeptember 21-én láthatnak a képernyőn" - mondta el az énekes.

Istenes Bence: "Simán elmentem volna"http://www.life.hu/sztarok/20150915-istenes-bence-a-vigyel-el-cimu-musorban-szerelemdoktort-jatszik.htmlIstenes Bencét a Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté kapta mikrofonvégre és az új, párválasztó műsora kapcsán többek közt arról faggatta, szerepelne-e egy ilyen produkcióban. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoSosem találnád ki, melyik sorozatért rajong Erzsébet királynő!http://www.life.hu/sztarok/20150905-erzsebet-kiralyno-kedvenc-sorozata-a-downtown-abbey.htmlBrian Hoey, a királyi család önéletrajzírója kotyogott ki a minap elég meglepő információkat Erzsébet királynőről. Az uralkodó ugyanis valódi sorozatfüggő, a kedvence pedig nem más, mint a Downtown Abbey. TV + Sztárok--Plakátok miatt veszett össze Hajdú Péter és a Korda házaspárhttp://www.life.hu/sztarok/20150825-plakatok-miatt-osszeveszett-hajdu-peter-korda-gyorggyel-es-balazs-klarival.htmlKülönös dolog miatt szólalkozott össze Hajdú Péter és a Korda házaspár. TV + Sztárok--Keményen kiosztotta a kommentelőket Gáspár Győző - Kő kövön nem maradthttp://www.life.hu/sztarok/20150821-gaspar-gyozo-kemenyen-kiosztotta-a-kommenteloket-kozossegi-oldalan.htmlGáspár Győzőnél úgy tűnik, betelt a pohár, többé nem akarja magát rosszindulatú emberekkel körülvenni. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huA dögös Iszak Eszti friss fotóval üzent Szardíniáról: Íme!http://www.life.hu/sztarok/20150915-iszak-eszti-musorvezeto-szardinian-nyaral-es-folyamatosan-poszto.htmlIszak Eszti egyszerűen nem tud leállni. Itáliában pihen, de szinte élőben közvetíti nyaralását a követőinek.TV + Sztárok--Reese Witherspoon Naomi Watts öléből szelfizetthttp://www.life.hu/sztarok/20150915-reese-witherspoon-es-naomi-watts-olyan-jo-baratok-hogy-egymas-olebol-szelfiznek.htmlA két hollywoodi világsztár cuki közös képet posztolt, melyen Reese Witherspoon éppen Naomi Watts ölében csücsül. Ebben ugyanakkor semmi meglepő nincsen, hiszen már régóta barátnők. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.